Oldalak

2017. február 15., szerda

Sexbomb

Volt egy ihletem, amit még február elején küldött a drága Sammymanóm azzal az üzenettel, hogy ha gondosan beütemezem minden napra a részek megírását, sikerül teljes egészében elkészítenem a Destiel Játszótér Facebook-csoport Valentin-napi kihívására.
De amikor belevágtam, sajnos be kellett látnom, hogy nem úgy alakultak a dolgaim, ahogyan előzetesen elterveztem, így sajnos kénytelen voltam "elnapolni" a történet publikálását egy másik (jeles) napra.
Amit most olvashattok tőlem, az egy kis drubble-szösszenet, amit SassyMeg nagyszerű Az angyalok nem léteznek???  című története - ami igaz, hogy Cockles - és ez a zene ihletett (érdemes az elolvasás előtt berakni, hogy meglegyen a hangulata :P  Még hozzáteszem, hogy "aláfestő" zeneként ment a háttérben, miközben olvastam SassyMeg művét :) ;) )


~~~



Fogalma sem volt, hogyan is került be a bárba, csak azt tudta, hogy sürgősen szüksége van valami ütős italra, amivel el tudja tompítani a tévedhetetlen érzékszerveit.

Egyik része csak pihenni vágyott: hosszú heteket töltöttek el az éppen aktuális ügyükkel, de semmi eredményre nem jutottak. Fáradtak voltak az öccsével, teljesen ki voltak merülvet.
A másik része viszont rendkívül vágyott rég látott párjára: az angyalt - aki odafent valami segítség után kutatott - már sok ideje nem látta. Hiányoztak neki a meghitt, összebújós esték és a szenvedélyes szeretkezések.
A pultnál ült. Felemelte a jobb kezét, jelezve, hogy rendelni szeretne.
- Három whiskey-t.

- Egy pillanat, és hozom - mondta egy vékony hang.

- Tracey! - kiáltott a bár vége felé a következő pillanatban egy férfi.
A csapos eltűnt, és csak egy gyümölcsös illatfelhő maradt utána.

Nem is figyelte meg nagyon a pultost. Csak akkor eszmélt fel, hogy egy dögös szőke szolgálta ki, akit az ég a legtökéletesebb idomokkal áldott meg, amikor már a három teli pohár előtte sorakozott.
- Köszi, édes - biccentett a nő felé, aki erre megállt előtte - És mondd csak, Trace, van valami programod ma estére? - vette kezébe az egyik poharat.

- Kedves vagy, de… - nézett a szemébe a csaj - tudod, Valentin-nap van. A barátommal készülünk megünnepelni.

- A barátoddal? Ugyan, felejtsd csak el - kacsintott rá.
- Hidd el, hogy nagyon szeretem. És nyugi, hosszú még a nap. Hajtsd fel, és keress egy másik lányt - azzal sarkon fordult és otthagyta.

Semmi sem állt útjába: szívdöglesztően sármos volt, amióta az eszét tudta, döglöttek előtte (és utána) a nők és a fiatal lányok. Nem is sűrűn esett meg vele az, hogy ilyen keményen utasították el, ahogyan Tracey. Sehogyan sem értette, mi történt.
A bár légtere dohányfüsttel és alkoholillattal telt meg, ami elviselhetetlen fejfájást okozott neki. Nem akart ezzel küzdeni, már túl sok volt neki. Egymás után hajtotta fel a kért italokat, majd egy papírpénzt hagyott az egyik pohár alatt.



~~~



- Héhéhé, mi a…? - kérdezte félhangosan, amikor másnap az ágyában ébredt.

- Nyugodj meg, Dean. Másnapos vagy - nézett vele szembe az öccse.

- Másnapos? Na, ez megmagyarázza, hogy miért sajog a fejem, mintha szét akarna hasadni. Mi történt velem, Sammy?

- Semmire sem emlékszel?

Erősen próbált visszagondolni a múlt éjszakára.

- Valamire igen, de elég homályosan. Valami szexi szőke cicababára emlékszem, valami Tris-re…

- Tracie.

- Na, igen, már dereng valami. De még így is kevés - szögezte le.

- Nos, meglepő módon megcsillogtattad az énektudásod. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, ha nem Tom Jones-tól énekelted volna a Sexbomb-ot.

- Hogy micsoda…? - csodálkozott.

- Igen, hiába csodálkozol, így volt - lépett be a ballonkabátos angyal.

Fejét a kezébe temette.

- Ez mégis hogyan történhetett?

- Nos, miután leittad magad whiskey-vel, már nem tudtunk leállítani. Fogtad magad és a színpadra léptél, szó szerint kitépted az énekes kezéből a mikrofont és felkonferáltad magad „Egy kansasi szerelmes vallomást tesz”-szöveggel - válaszolt Sam - Szerintem nem kell mondanom, hogy melyik részt énekelted szinte ordítva.

- Mi?

- Szerencse, hogy éppen időben rád találtunk - szólalt meg ismét az angyal, aki a szék támlájára tette le a kabátját.

- És Tracie? Ő mit szólt? - fordult az öccse felé.

- Nem neki énekeltél, Dean - válaszolta a kérdezett.

- Akkor kinek?

- Nekem - válaszolt szemlesütve a fekete hajú.

- Neked ordítottam, hogy „Sexbomb, sexbomb, you’re my sexbomb”? - nézett a tengerkék íriszekbe.

A kérdezett csak bólogatni tudott.

- És eljött a beszélgetés azon pillanata, amikor én magatokra hagylak titeket - szólalt meg a fiatalabbik Winchester, és kiment a szobából - Na, sziasztok.

- Sam? - kérdésére nem kapott más válasz egy ajtócsapódáson kívül.

- Cas? Mi történt?

- Ezek után fogtunk és nagy nehezen hazahoztunk az Impalában. Majd…

- Majd?

- Folytattad nekem a magánszámodat - vörösödött el Castiel - Vetkőzni kezdtél, mint - ahogy ti hívjátok - egy sztriptízbárban…

- Pfú, ez egyre kínosabb…

- Annyira nem. Mert őszinte volt.

- Úristen!

- Na, igen. Rengetegszer mondogattam ezt… Igaz, hogy más helyzetben és más hangsúllyal, de igen… Mondogattam… - jelent meg az angyal arcán egy pajkos mosoly, ami a vadászt gondolkodásra késztette.

És lassan emlékezni kezdett: világossá vált számára, hogy milyen módon vallott szerelmet az angyalnak. Utána a fantasztikus szeretkezés pillanatképei is felvillantak lelki szemei előtt.

- Cas?

- Igen, Dean?

- Gyere ide - paskolta meg a mellette lévő helyet az ágyon.

Az angyal leült.

- Szeretlek, ugye, tudod?

- Igen, Dean. Tudom. Tegnap már megbizonyosodtam róla.

- Mit szólnál, ha megismételnénk a tegnapiakat? Egy kis utó Valentin-napi meglepetés…

Az angyalnak felcsillantak a szemei.

- Benne vagyok, Dean - helyeselt az öltönyös.

- Én meg hamarosan benned - felelte a vadász és szájon csókolta.











3 megjegyzés:

  1. IMÁDOM!!!! EZ ANNYIRA DEAN FORMÁJA!!!!

    VálaszTörlés
  2. IMÁDOM!!!! EZ ANNYIRA DEAN FORMÁJA!!!!

    VálaszTörlés
  3. WOW! Ez egy nagyon klassz kis sztori lett, szerettem minden sorát! Bár amikor kikezdett Dean a pincér lánnyal, azt kevésbé, ám ő nagyon helyesen nem volt kapható alkalmi menetre, főleg így Valentin napján. A végkimenetelt csak nagyjából lehetett sejteni, de arra még én sem számítottam, amit Cas felelt Dean "Úristen" említésére. :D
    Nagyon tetszett így az egész, és hát külön köszönöm a soraid... örülök, hogy inspirációt, és ihletet adott a legutóbbi Cocklesem. <3 Nem mellesleg azt is köszi, hogy mire a végére értem az olvasásnak - de úgy nagyjából e felétől - "kissé idióta" vigyor ragadt tőle a számon. :D

    VálaszTörlés