August of Surprises

Ezúttal egy újabb Destiel Játszótér-kihívásra - pontosabban Misha születésnapjáig (augusztus 20-ig) tartó felhívásra - elkészített szösszel jelentkezem, amit hosszabb kihagyás után alkottuk meg a Manómmal :3

A történeten már azóta gondolkodtam, mióta megláttam ezt a Pinteresten újabb ihletadó képek után kutatva. El is mentettem gyorsan, hogy ha lesz megfelelő időpont és elegendő időm, akkor teljes egészében kidolgozom az ötletem.

És hát mi más lehetne jobb alkalom, mint egy meghirdetett történetírási lehetőség és egy nagyon jó barátnő "elmúlt" szülinapja?

~
Igen, Lexym, most itt rád gondolok :3
Szóval, hogy ne csak egy kósza üzenet jelenjen meg nálad a tegnapi nap alkalmából, hanem olvasható nyoma is maradjon, ezt kapod tőlem, egy kis Destiel-köntösbe beburkolva :)
Boldog (utó)születésnapot, drága Lex :3 :3 ♥♥♥

~

(És köszönetet mondanék Sacinak, Lilinek és Csillának, akik egy kis "megerősítést" adtaksegítség gyanánt *-* )

_________________________________________________________________________________

DEAN
Egy üggyel kapcsolatos nyomozásból vezettem haza péntek késő délután, amikor a mellettem ülő angyal megtörölte a homlokát. Castiel elvállalta, hogy segít nekem, mint a kollégám: ketten tértünk útra, míg a Bunkerben Sam a laptopját böngészve keresgélt az interneten és a könyveket bújva a megoldás után. Fullasztó meleg volt még így is, olyan, hogy lassan rólam is folyt a víz.

- Mégis, hogyan bírjátok ki ezt a meleget? - hitetlenkedett Cas, miközben lehúzta az ablakot, hátha az segít.

- Hát őszintén, elég nehezen. De vannak praktikáink, amivel egy kicsit enyhíthetjük, hogy ne ártson meg.

- Igen? És azok be szoktak válni? - kérdezte, mint egy kisgyerek, aki éppen az édes apjától érdeklődik a világ „titkai” felől.

- Nagyrészben igen - helyeseltem - De nem tudom, hogy ez nálatok, angyaloknál működnek-e… - halkultam el, mert komolyan nem tudtam. Ehelyett a baloldali sávba hajtottam és megelőztem egy kis teherautót, miközben kifundáltam valamit.

- Cas! - szólítottam meg, hogy elmondjam, mi jutott eszembe.

- Igen, Dean?

- Mit szólnál hozzá, ha kipróbálnánk? Van kedved hozzá? - tettem fel a kérdést, de nem kaptam rögtön választ.

- Nem is tudom… - habozott egy kis idő múlva.

- Igen vagy nem? - állítottam válaszút elé, miközben a közúti táblákat figyelve, észrevettem egy lehajtó sáv-jelzést. Hamarosan döntenie kell, hogy még idejében le tudjunk térni - Gyorsan válaszolj… - hagytam rá a dolgot.

Még mindig nem felelt, és a lekanyarodó sáv egyre csak közeledett.

- Na, Cas, döntsd el - nem nagyon akartam sürgetni, de őszintén megvallva: egy kis „hűsítés” nekem se ártott volna.

Hosszas csönd után végre meghallottam a hangját:

- Igen, Dean. Lenne kedvem hozzá - nézett rám gyönyörű kék szemeivel, gyermeki lelkesedéssel.

- Rendben, Angyalom - azzal rátértem a sávra.

~~~

- Meg is érkeztünk - állítottam le a motort, és kivettem a slusszkulcsot.

- Hova megyünk, Dean? - kérdezősködött már kitudja hányadszor, mióta letértünk.

- Ne legyél ennyire kíváncsi, Castiel. Maradjon csak meglepetés - kacsintottam rá.

Arca meglepettnek tűnt, de nem szólt semmit. Nem is húztam tovább az időt, kiszálltam. Pár másodperc múlva ő is az autó mellett állt.

- Szerintem azt nyugodtan levetheted. Hagyd csak a kocsiban - mutattam a ballonkabátjára, amit abban a pillanatban igazított meg magán.

A csomagtartó felé indultam, majd kinyitottam.

- Nem nagyon szeretem levenni - simított végig a ruhadarabon.
- Jól van - vettem tudomásul a válaszát, és visszazártam a járművet. Mikor végeztem, elé állva megfogtam a kezét.

- Induljunk - mondtam, és az első lépéseket megtéve egyre csak távolodtunk Babytől.

~~~

- Mihelyt óhajtanak az urak? - érdeklődött a pult mögül egy szőkésbarna hajú lány - a blúzán álló kis táblácska szerint Sue - szalvétával a kezében.

Én még ráérek választani a sok finom íz közül - gondoltam.

- Cas, szeretnél te választani? - fordultam a sötétkék zakójában álldogáló angyalom felé.

Tanácstalanul állt mellettem, miközben egyre csak vizsgálta a pult tartalmát.

- Nem tudom, Dean. Válassz helyettem, amit akarsz - adta át nekem a választás lehetőségét.

- Rendben - bólintottam, és Sue szemébe néztem - Esetleg van olyan, amelyben méz is van? - tudakoltam.

- Hogyne. Ez itt a SweetHoliday, a mézes vanília - mutatott egy vajszínű krém felé - És ez itt a HolyCream, a mézes csoki - bökött a kanállal egy halványbarna színűre - Ezen kívül van még mézes sztracsatella - tette egy csokoládé darabokkal teli vaníliaszínű jégkrém tartályára a kanalat.

- Egy mézes vaníliát és egy mézes csokoládét kérnék - feleltem habozás nélkül.

A lány kimérte a gombócokat, majd átnyújtotta Casnek, aki látványosan szemlélte a desszertet.

- És magának mit adhatok? Valami különlegeset? - kérdezte, amivel igazán felkeltette az érdeklődésem.

- Különleges? Milyen ízű?

- A ház két specialitása. Almás és meggyes pite ízesítésű.

Ahogy kimondta a nevét, összefutott a nyál a számban.
Nincs jobb egy almás piténél…

- Mind a kettőből kérek, egyet-egyet.

Miután megkaptam, fizettem és leültünk egy közeli fa alatti padra.

~~~

Már javában élveztem az ízeket, amikor felé pillantva, álmélkodó szempárral találtam szembe magam.

- Cas, kóstold meg - böktem bátorításként a kezébe lévő, még el nem kezdett jégkrémre. Visszatértem a sajátomhoz, és a szemem sarkából figyeltem, ahogy bátortalanul belenyal.

- Dean!

- Igen? - álltam meg.

- Ez… ez hideg - emelte maga elé a tölcsért.
- Igen, annak kell lennie. Így tudja lehűteni a tested.

Nem reagált semmit, hanem egy újabb adagot evett. Némán ettünk egymás mellett.

- Na, hogy ízlik?

- Hmmm… - reagált, miután sokadszorra belenyalt a fagylaltba - Ez valami fenséges - fordult hozzám.

- Én is így gondolom.

- Nem is tudom, hogy miért nem ettem eddig - osztotta meg velem, de nem folytatta az evést, hanem egyre nézte, mint valami megfejthetetlen csodát.

- Mert nem vittelek el eddig - közöltem vele két nyalintás között - De most itt vagy, és velem fagylaltozol.

- Pompás az íze. Nagyon ízlik - még mindig nem nyalt bele, aggódni kezdtem, hogy ha nem folytatja, akkor hamarosan…

- Dean, ez miért csöpög? - ugrott fel a padról kissé hisztérikus hanggal.

- Ez normális, Cas, csak nyald le - próbáltam lecsendesíteni, de nem jártam túl sok sikerrel, nem fogadott szót. Az előbbi vidám Castielemből másodpercek alatt egy ijedt kis angyalka lett, akinek fogalma sem volt, hogy mit is kezdjen egy olvadó fagylalttal a kezében.

- Dean, ez nem áll meg! Sehogyan sem akar megállni! - emelte meg a hagját.

Nyugtatgatnom kellett volna, de olyan viccesen reagálta le, hogy elkezdtem nevetni.

- Dean! Dean, segíts. Mindenhol ott van - nézett végig a kezén, ami már szinte végig olvadt fagyi lett. Nem bírta abbahagyni a vihorászást.

- Dean, a ballonkabátomon van! - nézett hatalmas aggódó szemekkel a kabátjára, amin egy aprócska csöpp foglalt helyet -  Dean, fejezd be a röhögést. Kifolyik a tölcséremből.

Erre már befejeztem a kárörvendezést.

- Cas, természetes dolog, hogy olvad. Ezért kell kicsit sietni vele. Gyorsan nyald le, mert még több lesz a kabátodon – tanácsoltam, amire engedelmeskedett - Fogd meg - adtam a kezébe a másik tölcsért. Elővettem egy papírzsebkendőt és lehajolva, letöröltem a foltot a ruhadarabjáról.

- Bocsáss meg az előbbiért - nézett rám olyan kiskutya szemekkel, ahogyan néha Sam szokta, amikor felegyenesedtem.

- Ugyan, ne kérj bocsánatot. Ez volt az első élményed a fagylalttal - ültem vissza mellé - Mindenkivel megesik, hogy egy kicsit túlreagálja a dolgokat, még az én drága angyalommal is - pusziltam meg az arcát, mire egy esetlen mosoly jelent meg a száján, majd folytatta az evést.

~~~

Kéz a kézben, boldogan tértünk vissza Babyhez. Beszálltam, és bezártam az ajtót. Az ablakot teljesen leengedtem, hogy menet közben jöjjön be a friss levegő. Körülnéztem: meglepetten vettem észre, hogy még mindig nem szállt be, ellenben megállt az ajtóm mellett.

- Cas, miért nem jössz? - hajoltam ki az ablakon.

- Én csak… - maga elé nézve habozott, hogy folytassa-e - Csak megszeretném köszönni ezt a napot - vallotta be a legártatlanabb arckifejezéssel.

- Én köszönöm, hogy velem tartottál - ragadtam meg a kék nyakkendőjét és a számhoz húztam egy csókra.

~~~ ~~~

SAM

- Kérlek, ne haragudj, hogy eddig nem írtam, de összejött egy ügy, amire azonnal rá kellett állnunk Deannel - vallottam be egy hosszú beszélgetés után.

- Igazán nincs miért szabadkoznod, Sam.

- Kárpótlásul majd a hétvégén megünnepeljük a születésnapodat - javasoltam, és már lassan készen volt minden a fejemben, amit kiterveltem azokra a napokra - Nem mindig lesz az ember húsz éves.

- Rendben, Winchester - egyezett bele nevetve.

- Sam, megjöttünk - hangzott a lépcsőről.

- Most leteszlek, mert visszajöttek. Érted megyek holnap. Jó éjszakát. Nagyon szeretlek, Lexa - suttogtam a készülékbe, hogy ne hallják meg.

- Én is. Akkor holnap - hangzott a felelete teli izgatottsággal. Elmosolyodtam, amint elképzeltem, ahogyan ül az ágyon szerelmes mosollyal. Teljesen oda volt értem, és magamon is ugyanezeket a jeleket fedeztem fel, ha vele voltam (még akkor is, ha egyedül voltam és rá gondoltam). Persze, Deanék semmit sem tudtak róla. Fél éve ismerkedtünk meg, három hónapja voltunk együtt. De régóta nem találkoztunk, már nagyon hiányzott. Kelleni fog ez a hétvége.

- Szia - köszöntem el, és leraktam a telefont.

- Te meg minek örülsz? - lépett be a könyvtárba a bátyám. Biztosan ott maradt a mosoly az arcomon.

- Semminek, csak rájöttem valamire az üggyel kapcsolatban - hazudtam és magam elé húztam a könyvet.

Pitty, pitty - jelzett a telefonom.

- Mi volt ez? - nézett rám fürkésző szemekkel.

- Micsoda? - értetlenkedtem.

- Jajj, Sammy. Ne játszd itt az agyad. Ez a telefonod volt - ült le elém.

- Nem igaz, nem az enyém volt - tagadtam, és próbáltam lehalkítani a könyv alá rejtett említett tárgyat.

Felemelte a könyvet. Pár A telefonom újra megszólalt.

- Na, ugye, hogy megmondtam - közölte, ahogyan a szeme elé tárult az „igazság.”

A képernyőn Lexy arca jelent meg: éppen üzenetet kaptam tőle. Dean észrevette, utána kapott. Nem voltam gyors, megkaparintotta.

- „Már nagyon várom a holnapot. Szeretlek.” - csodálkozó szemekkel olvasta fel - Sammy, te becsajoztál? Mégis ki ez a lány?

- Nem becsajoztam. Ő a barátnőm - mondtam határozottan.

- Jó, oké. Akkor ki a barátnőd? - érdeklődött, de megállt egy pillanatra. Valószínűleg felfogta, hogy mit is mondott az imént, mert olyan megemelkedett hanggal kérdezte, hogy szinte már ordított - A barátnőd? És nekem nem is szóltál?

- Nem szóltam az elején, mert addig nem akartalak beavatni, míg komolyabbra nem fordul köztünk a dolog. Szóval igen, ő a barátnőm - böktem a kép felé a fejemmel.

- Óóó - csodálkozott - És akkor ez már…? - nem tudta megfogalmazni.

- Igen, eléggé komoly. Három hónapja. Holnap elvinném az egész hétvégére magammal, megünnepelni a születésnapját. Elkérhetném az Impalát? - halkultam el.

- Három hónapja? - lepődött meg ismét - Hogy mi? Babyt? Persze, vigyed csak - egyezett bele. Tisztában voltam vele, hogy ez a gyors döntése csak egyet jelenthet: enged, de úgyis kifaggat mindenről, mihelyt visszaérkezem vasárnap.

Alig nyitottam ki a szám, hogy megköszönjem, amikor szó szerint berobbant Cas.

- Szia, Sam - köszöntött.

- Szia, Castiel.

- Dean már mesélte, hogy mi történt? - ült le Dean bal oldalára.

- Nem, nem is mesélte - fordultam a testvérem felé, megkönnyebbülve, hogy az én „ügyem” területére később fog reflektorfény vetülni - Mi történt, Dean?

- Cast elvittem… - kezdett bele a mondanivalójába, de az angyal közbeszólt:

- Fagyizni… Fagyiztunk - ragyogott a szeme, amint a bátyámra nézett.

- Tényleg? - csodálkoztam felnevetve.

- Igen, és annyira csodálatos volt. Egészen addig a pillanatig, míg le nem csöppent a kabátomra és én meg kiakadtam ezen – sütötte le a szemét Cas.

- De megbeszéltem vele, hogy ez így a normális, a nagy melegben olvad a fagylalt - tette hozzá Dean.

- És nem csak a fagylalt olvadt el utána, hanem én is… Ahogy megcsókoltál az autóból kihajolva - mélázott el testvérem természetfeletti párja, végig tekintve rajta.

- Igen, Cas, az valami csodálatos csók voltál. Ahogyan te is az vagy, mióta csak ismerlek - egészítette ki Baby tulajdonosa, mindvégig a szemébe nézve. Közeledni kezdtek egymás felé: újabb csókot akartak váltani.

- Na, jó, srácok, hagyjátok ezt abba. Folytassátok inkább a hálószobában - fordultam el tőlük viccből.

- Ahogy kívánod, Sammy. Még nem is mondtam, de már be van rendezve az estére - mondta Dean egy kacsintás kíséretében, azzal kézen fogta a ballonkabátos angyalát. Fejcsóválva néztem, ahogyan maga után húzza, majd befordulva a sarkon, Dean „lakosztálya” felé veszik az irányt.

~~~

Másnap reggel felébredés után végig sétáltam a csendes házon egészen a 11-es szobáig. Meglepődve vettem észre, hogy az ajtó előtt egy kis félbehajtott cetli áll, rajta az Impala kulcsa. Felvettem a papírt és elindultam a garázsba. Beültem a kocsiba és olvasni kezdtem a nekem hagyott üzenetet:

„Jól eltitkoltad előttem a kisasszonyt, öcskös.
De majd vasárnap mindent megtudok.
Jó szórakozást a hétvégére és vigyázni az én Kicsikémre
Dean.”

Jót derültem ezen, és beindítva a motort, kigurultam a Bunkerből, hogy egy tökéletes születésnapi meglepetés-hétvégét töltsek el azzal a lánnyal, akit tiszta szívemből szeretek.

Variation

A Manómnál a hirtelen jött ötletek tárháza kifogyhatatlannak látszik...
Hajnali (igen, jól olvastátok - hajnali) fél négykor csengetett be hozzám:

- Halihó, ma is jeles nap van... Ideje alkotni...

Szóval megint billentyűzetet ragadtam és délre már készen is voltam ezzel a kis szösszel, ami ismét egy élőszereplős fic lett.
Szeretetettel küldöm a 10dkgfantázia blog íróinak, főleg Payne-nek.

Nagyon boldog születésnapot :* :* :*

(Nem tudtam másként "megfogalmazni" a ficjeid iránt érzett szeretetemet, csak így :3
Remélem, tetszeni fog  :* )

~~~~~~

-  Ez tényleg gyönyörűséges! - mondta Gina apja a csomagtartónál állva, miután hosszasan végigvizsgálta az Impala minden egyes négyzetmilliméterét. Igaz, nem volt semmi ellentmondás közöttünk az első találkozásunk alkalmával, de még szilárdabb alapokra szerettem volna helyezni a kialakuló kapcsolatot, ezért elhatároztam magam, és megkérdeztem:

- Szeretnél menni vele egy kört? - nyújtottam felé a slusszkulcsot.

A férfi felém fordult, s kezdeti megfejthetetlen arckifejezése lassan derűsre változott. Elém lépett.

- Megtisztelsz vele, fiam. Köszönöm - vette el a kulcscsomót, indulni kezdett - Te nem jössz? - kérdezte, mikor észlelte, hogy nem mozdulok.

- Menj csak egyedül. Könnyen meg lehet szokni, hogy hogyan is kell vezetni.

- De mégis csak jobb lenne, ha olyan is mellettem ülne, aki vezette már - vetette fel.

- Szia, Jensen - köszöntött Gina húga, mögötte Jared lépett ki az ajtón.

- Szia, Lexy - puszilta meg Imre a lányát.

- Szia, Apa. Hova lesz a fuvar? - bökött az apja kezében lévő kulcsok felé Lexy.

- Jensen felajánlotta, hogy elvihetem egy próbakörre az Impalát - felelte a Seres család feje.

- Igen? - lepődött meg a kisebbik lánya.

- De örülnék, ha valaki olyasvalaki ülne az anyósülésen, aki jártas a Gyönyörűség kormányzásában.

- Ha velem megelégszel, Apa, akkor én szívesen elmegyek veled - érkezett meg Gina is.

- Vezetted már? - csodálkozott Imre.

- Vettem vezetési különórákat Jensentől - szögezte le a barátnőm - Tudom vezetni.

Az apja körbenézett rajunk, majd megállt rajtam a tekintete.

- Ezt tanúsíthatom. A lányod rendkívüli módon vezeti az Impalát - nyugtattam meg.

- Oké, rendben van - bólintott, majd a rózsaszín hajú csemetéjéhez fordult, miközben a vezetőülés felé vette az irányt - Jössz velünk, Alexa?

- Persze - felelte a lány, és kinyitotta a hátsó ajtót.

Már mind a ketten elfoglalták a kocsiban a helyüket, az apjuk már be is indította a motort.

- Akkor majd jövünk - adott egy puszit Gina az arcomra.

- Vigyázzatok magatokra - feleltem, és végignéztem, ahogyan ő is beszáll, majd kifordulnak az utcára.

- Jó kis taktika, azt meg  kell hagyjam - szólt Jared.

- Ez így volt kitalálva - közöltem, s a ház felé sétáltam.

- Ügyes húzás volt - hallottam Jared lépteit mögöttem.

- Éppen a legjobbkor jöttetek - közöltem.

- Tegnap azt mondta, hogy az lenne neki a legnagyobb névnapi ajándék, ha megbeszélhetné, hogy a nővérének ma ne kelljen bemennie.

- Ne tudd meg, hogy Gina mekkorát sikított, amikor értesült róla - nyitottam ki a bejárati ajtót.

- Lexy olyan izgatott lett, amikor felhívott téged, hogy véletlenül megnyomta a hívás felvétele gombot - nevetett Jared.
Én se bírtam megállni, hogy ne vigyorogjak el a ma reggeli telefonhívásra emlékezve. Nekiálltunk rendezkedni.

~~~

„ - Jensen! Hívnak - szólt álmosan.

- Oké, máris felveszem - kaptam a kezembe a készüléket.

- Halló, Jensen Ackles.

- A vonal túlsó végén meg Jared Padalecki és egy rózsaszín Vattapóniügynök, aki a nővérével szeretne beszélni - válaszolta a barátom, mire én elmosolyodtam arra gondolva, ahogyan először találkozott a két jómadár.

- Jézusom, ti aztán fel tudjátok ébreszteni kora reggel az embert… Gina! - ráztam meg a mellettem paplanba bebugyolált testet - Gina, a húgod keres - nyújtottam át neki a telefont.

- Micsoda? Mi történt? - bújt ki a meleget adó takaró alól. Göndör vörös haja rendezetlenül állt, de még így is gyönyörű volt… Édes Istenem, hogy én mennyire imádom ezt a Nőt…

- Halló, Jensen! Ott vagy? Adod a nővérem? - ordította a telefonba Lexy, mire ráeszméltem, hogy belemerültem Gina kora reggeli bájába…

- Igen, adom - adtam a kezébe a mobilom.

- Szia, Lexy. Miért hívtál? - kérdezte Gina.

Elgondolni sem tudtam, mit mond neki.

- Úúúú, Lex. Nagyon imádlak, köszönöm szépen… Igen, mára… Akkor gyertek el Jareddel ti is… Oké, rendben… Nektek is szép reggelt. Sziasztok - rakta le.

- Mi az?

- Jensen, szabad a mai napom! - kiáltott fel - Húgom elintézte.

- Tessék? Egy szót sem értek - ültem mellé.

- Lexy felhívta a főnököm, hogy nem kaphatnék-e szabadnapot a mai nap miatt. Ő meg rábólintott.

- Akkor lesz egy önfeledt, teljes munkamentes napod, igaz?

- Igen - ért fülig a szája, s a fürdőszoba felé sétálgatott - Mondjuk annyira nem önfeledt.

- Mert? Miért nem? - tudakoltam.

- Ma érkezik az apám, hogy megnézze az Impalát.

- Ú, tényleg - jutott eszembe - Megérkezik Seres papa és kezdetét veszi a Baby-mustra - motyogtam magam elé.

- Hallottam ám, Ackles  - hajolt be a szobába - Vigyázz a szádra, ha majd Apámmal beszélsz - figyelmeztetett.

- Igenis, Hölgyem - húztam ki magam, és szalutáltam.

- Na, jó, elég a bohóckodásból, Jensen - röhögött - Kezdődik a nap.”

~~~

- Mit mondott az apjuk, mikor a tárgyra tértél?

- Egy kicsit meghökkent, de látta rajtam, hogy komolyan beszélek, csak annyit mondott: Nagyon vigyázz a lányomra.

- Remélem, ha majd én is felvetem, akkor csak hasonlókat kapok.

- Ohó, ne aggódj. Nincs vele semmi baj, csak félti a lányait. Ennyi az egész - jelentettem ki - Na, még egy utolsó simítás, és készen is vagyunk - Léptem egy lépést hátra.

A következő pillanatban motorzúgást hallottunk a ház elől. Félrehúztam a függönyt.

- Visszaérkeztek - néztem a magas barátomra.

- Akkor menjünk.

Éppen a verandára érkeztünk, amikor a Seres  lányok és az apa mellett megpillantottuk Rékát is.

- Sziasztok, srácok - köszöntöttek minket a barna hajú lány.

- Szia - mondtuk, majd integetés után karöltve a barátnőinkkel, leült a kerti padra.

- Rendkívüli motorja van - lépett elém Imre, mindvégig Babyt fürkészve.

- Köszönöm.

- Nem, fiam. Én köszönöm, hogy mehettem vele - paskolta meg a vállamat - Hatalmas élmény volt.

- Ezt örömmel hallom - mosolyogtam.

- Akkor hazavinném a hölgyet - kiáltotta a családapa, mire Gináék hozzánk siettek.

- Minden jót, Réka - búcsúzott el tőle Lexy.

- Nektek is, csajok - ölelte meg őket a barna hajú, beszállt.

- A viszontlátásra, Imre - vettünk búcsút mi is.

- Viszlát, Jensen. Jared - nézett ránk Imre, majd a saját kocsijához ment.
Miután beindította, egy hangos dudálással elindult.

~~~

- … Igen, az annyira csodálatos lenne - hallottuk, mihelyt a nappali felé igyekeztünk.

- Foglald le őket valamivel. Egy perc és megyek én is - néztem Jaredre.

- Rendben - bólintott.

Folytatta az útját, én meg a hálószobánkba igyekeztem. Magamhoz vettem, amire szükségem volt, majd egy hatalmas lélegzet közepette, kiléptem a folyósóra.

- Hát akkor… Rajta, Jensen - bíztattam magam, amint megpillantottam a több fokos lépcsőt.

- Csak ezek választanak el életem… - pörgött át az agyamon a fokokat pusztítva, de azonnal félbeszakítottam a gondolatfoszlányt, ahogy a földszintre értem.

- Annyira, de annyira látszott rajta, hogy oda van az Impaláért, úgy mint Je… Jensen? - vett észre, mihelyt beléptem.

- Gina Seres - szólítottam meg.

Csodálkozó szemei rám meredtek: nem értette, mi történik. Lexyék alig észrevehetően összenéztek. Tudták, hogy mi fog történni, velem ellentétben.

- Ginetta Bianca Seres - mondtam ki a teljes nevét, mire még nagyobb zavar volt a tekintetében - El szeretném mondani Neked, hogy mennyire örülök és hálás vagyok az Égieknek, hogy te kaptad meg a sminkes állását. Az egész idő alatt felszabadultabb lettem melletted, és az eddigi gondok mintha nem is lettek volna, mióta megismertelek. Köszönöm, hogy szeretsz és velem vagy. Hadd kívánjak nagyon boldog születésnapot - adtam a kezébe a csokor virágot.

Meghatódva az egyik kezével mellkasához nyúlt, miközben a másikkal pedig elvette tőlem. Mélyen beleszagolt és láttam, hogy bekönnyesedik a szeme. Lexyre néztem, aki Jared mellett csak mosolygott. Azonnal tudtam: a legjobb választás volt megkérdezni tőle, mi a nővére kedvence.

Még mindig a könnyeivel küszködve tartotta vérvörös rózsacsokrot, mikor hirtelen észrevett valamit. A jobb kezével a virágok között kutakodott. Végre kihúzta a másik meglepetésemet. Lerakta a csokrot a kisasztalra, fürkésző szemekkel nézett a kezébe lévő tárgyra. Végül felnyitotta. Pár percig csak meredt maga elé.

- Jensen… - szólalt meg hosszas csönd után - Ez…

Elé álltam, s kivettem az ékszert a dobozából, majd letérdeltem előtte. Megfogtam a bal kezét, és feltettem a kérdést:

- Ginetta Bianca Seres, hozzám jössz feleségül?

Már nem tudta megállni, hogy ne sírjon. Hangos zokogása betöltötte az egész szobát.

Szipogva válaszolt:

- Ihgen… Ihgen, Jensen Ross Ackles, leszek a feleséged - mondta ki a gyönyörű hangján az egyetlen mondatot, mire már a legelső randevúnk óta vártam. A smaragdköves eljegyzési gyűrűt az ujjára húztam, majd felegyenesedve megcsókoltam.

- Hamarosan tényleg Mrs. Ackles lesz belőle - szögezte le mögöttünk Lexy.

- Mrs. Ginetta Bianca Ackles - mondogattam magamban a későbbi nevét, és minél többet mondogattam, annál jobban tetszett.

A húga megjegyzését nem akartam lereagálni, csak tovább csókolni a szerelmemet, aki pár hét-hónap múlva végleg az enyém lesz…

  

Gift

Egy születésnapi meglepetés (és nem csak Deannek :) ;) )


~~~


Az idősebb Winchester egy nagyot nyújtózkodott az ágyában. Egy nagy ásítás közepette felkelt és felöltözött. Kicsit még kóválygott a tegnap estétől. Emlékképek röppentek fel a szemei előtt - úgy érezte, mintha valami filmet nézne egy mozivásznon - arról az estéről, mikor megkérte a testvérét, hogy vigye haza a bárból. Azzal az ürüggyel hívta fel, hogy rettentően fáj a feje a sok alkoholtól. Pedig ebben a kijelentésében semmi sem volt igaz: direkt olyan italokat kért a csapostól, amit mindenképpen kibírt, mert egyáltalán nem akart lerészegedni, ameddig várta beszélgetőpartnerét. Csupán egyetlen személyt akart maga előtt tudni, aki a világmindenséget jelentette a számára. Egy személyt, aki mindenben a segítője volt és mindent tudott róla. De egy dolgot mégis csak sikerült eltitkolnia előle és mindenképpen meg szerette volna vele beszélni, mert már nem tudta magában tartani. Azonban valahogy nem vitte rá a saját lelke, hogy ne teljesen "józanul" mondja el, amit akar.

"Ezért kellett az álpia. Kellett valami álca, hogy úgy higgye: az egészet nem gondolom komolyan, hogy biztosan csak az ital beszél belőlem" - gondolta most magában teljesen őszintén, miközben kilépett a folyosóra. Emlékezett, hogy miután elmondta legféltettebb titkát, a partnere nem felelt semmit. A szívében harc dúlt és ostorozni kezdte magát, amiért így kikívánkozott belőle a dolog. Kezdett végleg becsavarodni: az a mérhetetlenül hosszú némaság az angyal részéről, az alkoholok és a dohányfüst elegyének illata a levegőben teljesen kiborította. Szédülni kezdett.
"Sammy, gyere gyorsan, rosszul lettem..." - visszhangzott a fejében a saját hangja az estéről. Ahogyan a hűvös átjárón végigsétált, az emlékek folyamatosan jöttek vissza: a telefonhívás után elájult. A következő kép, amit fel tudott idézni, az volt, hogy a kocsma padlóján fekve bágyadtan nyitja fel a szemeit. Az öccsével találkozott szembe, de körülnézve a helységben, az angyal hűlt helyét találta. A kérdésére Sam azt felelte, hogy mikor megérkezett, Castielt már nem találta a helyszínen. Tudomásul vette, hogy már nem kap választ az angyaltól. Az öccse besegítette az Impalába, és hazavitte a Bunkerbe. Nem akart beszélni az estéről, amit Sam nem is  erőltetett, inkább hagyta, hogy a bátyját elnyomja az álom.
Megérkezett a konyhába. A hűtő előtt megtorpant: észrevett egy mágnessel rögzített cetlit. Levette és olvasni kezdte:

"Korán reggel elmentünk.
Boldog születésnapot, Dean.
Lexy & Sam"

Mosolygott egyet. Lexyt másfél hónapja ismerte meg a testvére egy Thomas Mann irodalmi esten, ami egy ügy kapcsán jött a képbe. Mivel Sam volt kettejük közül a könyvmoly, így ő ment el. A fiatal Winchester fülig érő szájjal érkezett haza: nyomban elmondta neki, hogy úgy érzi, a rózsaszín hajú lányban megtalálta a lelki társát. Igaz, hogy rövid ideje ismerték egymást, de úgy nézett ki, hogy elég komolyra fordultak az öccse dolgai Miss Yolennel. És neki is tetszett a pörgő stílusú lány, aki nem egyszer volt vendégük a Bunkerben. Eszébe jutott, hogy Sam pár napja már tervezte, hogy elviszi őt egy napra, hogy a sok teendőjét hátrahagyva legalább egy kicsit fellégezhessen. Az öccsétől tudta meg, hogy Lexyt a szüntelenül jövő ihletek - amiket okvetlen papírra kellett vetnie a kezdő írónőnek - és az állandó publikálások sorozata egészen kimerítette, ezért is határozta el, hogy kiszakítja őt a mai napra a hétköznapok forgatagából.
A papírt letéve az asztalra, kezébe akadt egy hosszú levél. Fogalma sem volt, hogy ki lehet az írója. De miután elolvasta az első sort, pontosan tudta, ki lehetett a küldő:



"Kedves Dean!"



Nagyot dobbant a szíve. Remegve fogta a kezébe és egy széket húzott ki magának: leült az asztalhoz.



„Először bocsánatot szeretnék kérni, amiért tegnap úgy eltűntem.
Másodszor magyarázatul szolgálnék arra, hogy miért nem láthattál, amikor Sam végre megérkezett hozzád.
Tudom, Dean, furcsa, ha az ember előre megérez valamit…
De még furcsább az, ha az Úr szolgája, egy angyal lelkében csendül fel az előrejelző kürt-harsona...
Tegnap az Úr rám bízott egy fontos feladatot. Éppen, akkor szólítottál, amikor a legbonyolultabb probléma megoldására fordítottam a figyelmem.Hangosan kimondtad a kocsidban, hogy velem szeretnél találkozni. Az a hang a fejemben, a te hangod - ez a csodálatos dallam - kizökkentett és már semmire sem tudtam koncentrálni, csak arra, hogy hívsz.
Mihelyt a helyszínre értem, nem mentem rögtön oda hozzád. Valami azt súgta, hogy ne tegyem.
És a következő percben már tudtam, hogy miért: megpillantottalak abban a boxban, ahogyan csak azokat az általatok „italok”- nak nevezett folyadékokat kéred, felhajtva egymás után mindegyiket. Akkor éreztem egy apró görcsöt a gyomromban – még soha sem éreztem ilyesmit azelőtt. Valószínűleg egyre több emberi tulajdonság ragadt rám, mióta a társaságotokban vagyok. Egy kósza pillantásod felém irányítottad és a görcs egyre nagyobb méreteket öltött bennem. Még ekkor sem vettél észre, de rögtön megszólalt bennem egy „hang” a velem való találkozásod igazi okára.
Megrémültem - fogalmam sem volt, hogy ez mit jelentett. Hogy miért történt mindez. Végül hosszas álldogálás után erőt vettem magamon és odamentem az asztalodhoz.
Beszélni kezdtél hozzám. Láttam rajtad, hogy minden igyekezeted ellenére - hogy azt higgyem, lerészegedtél - az összes igaz gondolatodat összeszeded, és a legőszintébben mondod el, hogy már régóta szeretsz.
Nem várt fordulat volt ez a több ezer éves létezésem óta.
Mivel ismeretlen volt számomra, sosem foglalkoztam vele…
Soha sem gondoltam volna, hogy egy ember vallja be nekem ezt. Az meg sem fordult a fejemben, hogy a Winchester testvérek idősebbike lesz az. Ahogyan a szemedbe néztem, már tudtam az igazságot. A görcsös izgatottság és a hevesen dobogó szívem pontosan tudatta velem, amit már régóta rejtegettem előled: nem csak te szerettél bele egy égi teremtménybe… De én is beleszerettem egy földi angyalba.
És hogy mi volt az, amit az a bizonyos „hang” mondott? Szóról szóra azt, amit te mondtál el.
Ahogy ez tudatosult bennem, nagyon megijedtem. Hogy miért? Talán attól, hogy egy ismeretlen érzést érzek? Vagy attól, hogy kölcsönös? Nem tudtam, csak azt hogy a következő pillanatban már nem voltam melletted, eltűntem.

Szívszorító volt látni, ahogyan tanácstalanul ülsz ott. És azonnal hívod Sam-et…

Szeretném mindezt minél előbb jóvátenni.
Ezért kérlek, gyere a szobádba.”


Zakatoló szívvel nézett a levél aljára, ahol megtalálta az aláírást.

 
„Castiel”


Azonnal felpattant a székről, a papírlapot a kezébe szorongatva rohant végig az épület folyosóján. A 11-es ajtó előtt hirtelen megállt. Nagyot sóhajtott, majd benyitott. Sötétség honolt a helyiségben. A vaksötétben az ágya melletti állólámpához sétált, és felkapcsolta. A ballonkabátos előtte ült az ágyon. Meglepetésében a földre ejtette a lapot.

- Boldog születésnapot, Dean! - mondta a vendége, és felé nyújtott egy tányért.

A barna hajú férfi szemébe könnycseppek jelentek meg, amikor megpillantott rajta egy szelet almás pitét.

 - Cas - kitörölte a szeméből a hívatlan vendégeket, majd az edényt lerakta a kisasztalra. Nem szólt semmit, csak a kék szemek tulajdonosára nézett, és felhúzta magához. - Köszönöm, Cas. Ez volt életem legszebb ajándéka - közölte, majd az angyalhoz közeledett. Az nem ellenkezett, még jobban csökkentette a köztük lévő távolságot. Villámgyorsan verő szívük egy ütemre dobogott, rendkívüli boldogságukban ujjaik egymás hajtincsei között siklottak végig. Mindketten a mennyben érezték magukat. Ajkaik egymásra találtak , és hosszú, forró csókban olvadtak össze.