Under The Stars

Végre sikerült behoznom a lemaradást a sorozatban :3
Ez abból a szempontból jó érzés, hogy most már csak várnom kell a következő évad kezdetéig, másrészt viszont olyan állapotban vagyok még most is, hogy ahogy magamat ismerem, sokáig fog tartani, míg feldolgozom... (Ahogyan a rajongók többsége sem...)

Ennek örömére/bánatára ihletet kaptam, amit azonnal megírtam (SPOILER található benne a 12. évad eseményeire) :)
Ismét egy angst-songfic, ERRE a dalra 3:
A ficben a saját átiratom és idézetem szerepel :3

(Szintén a Destiel Játszótér augusztusi kihívására szánom )




~~~~~

- Cas? - kérdezem meg tőle, amikor mellettem elhalad, és egyenesen Lucifer felé igyekszik.
- Ne, gyerünk, gyerünk - húz vissza Sam, de nem figyelek rá, csak utána kiáltom:
- Cas! - nem hallt meg, és már a Sátán előtt áll - Cas? Cas!

- Nem, nem! Mennünk kell, most! - szinte nem is hallom testvérem hangját, csak érzem, hogy hátra tol.
Ahogy a mi világunkba visszatérünk, felkelünk a földről. Reménykedve nézünk a fénycsóvára, amikor megjelenik Cas. Sam mosolyogva szólítja a nevén, de a következő pillanatban egy angyalpenge átdöfi.
- Nem! - kiáltom.
Összeesik. Döbbenten nézzük Sam-mel. Megszólalni sem tudunk.
- Ez buli volt - szólal meg Lucifer mögötte. Rá nézek - Komolyan, piros pont, hogy megpróbáltátok. Tökre le vagyok nyűgözve, de… Itt a buli vége - közli gúnyos hanglejtéssel.
- Hagyjad őket békén! - lép közénk Anya.
- Mary, ugye? - szólítja meg Lucifer - Sokat hallottam rólad - mondja - Meg kell mondjam, felérsz a hírnevedhez - néz végig Anyán - Tökre meg akartam köszönni… Mindent. Tartozom neked - nevet fel.

Mellettem Mary indulni akar felé, de Sam megállítja:

- Anya, anya, anya - ragadja meg a karját, azonban ő csak ránk néz:
- Szeretlek titeket - és felpofozza Lucifert.

- Cuki - törli meg az a száját - Csak ennyit tudsz, anyuci?
Anya nekiesik a Sátánnak, aki elvesztve az egyensúlyát az átjáró felé botladozik, miközben magával rántja az édesanyánkat.
- Anya - utána akarunk menni, de a portál azonnal becsukódik.

- Anya! Anya!
- Nem! Nem! Nem! - kiáltjuk.
Semmit sem értünk: a fénycsóva eltűnt és Anya pedig a másik világban ragadt… és Cas…
Sam körülnéz és észreveszi, hogy a ház emeletén - ahol már biztosan világra jött a nefilim - erős fény világít. Rám néz, majd Cas-re, és beviharzik az épületbe.

~~~

„Csillagok alatt alszik a föld,

Lehet, hogy egyedül én vagyok ébren.

Suhognak a szélben a falevelek,

Társam mellett térdelek az éjben.”

Megtörten térdelek le Cas mellé. Könnyes szemekkel nézek rá. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ez történt.

~~~

„Csillagok alatt fekszik a test,

Az enyém, a tiéd, akárkié,

Könyörögnék, hogy újra velem lehess,

De nem ragyogsz rám már soha többé!”

Bármit megtennék, hogy csak újra lássam őket. Anyám szeretetteljes tekintetét és az Ő ragyogó kék szemeit, ahogyan rám néz…
Akármit mit megtennék, hogy visszakapjam mindkettőjüket…

~~~

„Csillagok alatt jár-kel a test,

Az enyém, a tiéd, vagy a másé.

A test csak izgága, gyönge hírnök,

Az életé vagy az elmúlásé?”

„Nem! Nem! Egyszerűen nem veszíthettem el őket így! Egyszerűen nem!” - még mindig nem jött ki Sam, leülök és sírva fakadok. Elkeseredett zokogásom betölti a körülöttem lévő csendet, amely vigasztalón ölel körbe… De a bennem dúló vihar nem tud lecsendesülni…

~~~

„Mondd csak, mi ez a rémálom, barátom?

Mondd csak, mi ez a némaság, üresség,

Melyet a szívemben érzek, itt mélyen?”

Anyát csak most kaptuk vissza, Cas már jó ideje a barátom. Az az érzés, hogy így történt, olyan mély sebet ejt a szívemen, hogy pontosan tudom: ezek után sehogyan sem leszek képes talpra állni…
Ürességet érzek: elvesztettem az édesanyámat, a barátomat…
A családom felét...

~~~

„Csillagok alatt fekszik a test,

Éget a föld, olyan hideg,

Akár a vastag betonfalak,

Fogva tartják az álmaimat.”

A lábamat szinte égeti a föld hűvössége…
Nem így képzeltem el a jövőmet. Egyáltalán nem. Nem így álmodtam meg. Abban reménykedtem, hogy Anya visszatérte után majd örökké együtt maradunk: egy szerető, egymást védelmező családként éljük a mindennapjainkat, annak ellenére, hogy harcolunk Lucifer ellen, továbbra is folytatjuk a vadászok megszokott életstílusát.

~~~

„Vigyázz a szóra, melyet küldök:

Én mindig szeretni foglak,

Maradj meg titkos jelszavamnak,

Maradj meg védő csillagzatomnak!”

Emlékszem: nem egy alkalom volt, amikor Cas térített észhez: csak Rá hallgattam…
Minden erejével azon volt, hogy védelmezzen…
Szerettem Őt.
Először, mint barát, majd, mint családtagot, testvért. Az idő múlásával az érzés ennél jóval több lett…
Olyan régen el kellett volna mondanom Casnek, de nem volt rá megfelelő alkalom…
Szerelmes lettem bele…

~~~

„Mondd csak, mi ez az rémálom, barátom?

Mondd csak, mi ez a némaság, üresség,

Melyet a szívemben érzek, itt mélyen?”

Már sehogy sem bírok a fájdalommal, egészen maga alá gyűrt. Képtelen vagyok már magamban tartani a hiányuk okozta kínt: felordítok.

~~~

„Bárcsak hozzám visszajönnél,,

Hogy tudnám, hová tartozom!

Társtalanul ülök az éjben,

Felhő takarja csillagzatom.”

Mit fogunk csinálni Nélkülük… Mit fogok tenni…Nélküle?
A gyomrom és a szívem görcsbe rándul…
Fogalmam sincs, hogy hogyan tovább.
Tanácstalan vagyok és teljesen elveszett.

~~~

"Elveszítetted.

Nincs többé veled.

Kiszakítottak belőled egy darabot,

 amellyel teljes voltál.

Csonka lettél."

Sexbomb

Volt egy ihletem, amit még február elején küldött a drága Sammymanóm azzal az üzenettel, hogy ha gondosan beütemezem minden napra a részek megírását, sikerül teljes egészében elkészítenem a Destiel Játszótér Facebook-csoport Valentin-napi kihívására.
De amikor belevágtam, sajnos be kellett látnom, hogy nem úgy alakultak a dolgaim, ahogyan előzetesen elterveztem, így sajnos kénytelen voltam "elnapolni" a történet publikálását egy másik (jeles) napra.
Amit most olvashattok tőlem, az egy kis drubble-szösszenet, amit SassyMeg nagyszerű Az angyalok nem léteznek???  című története - ami igaz, hogy Cockles - és ez a zene ihletett (érdemes az elolvasás előtt berakni, hogy meglegyen a hangulata :P  Még hozzáteszem, hogy "aláfestő" zeneként ment a háttérben, miközben olvastam SassyMeg művét :) ;) )

~~~

Fogalma sem volt, hogyan is került be a bárba, csak azt tudta, hogy sürgősen szüksége van valami ütős italra, amivel el tudja tompítani a tévedhetetlen érzékszerveit.

Egyik része csak pihenni vágyott: hosszú heteket töltöttek el az éppen aktuális ügyükkel, de semmi eredményre nem jutottak. Fáradtak voltak az öccsével, teljesen ki voltak merülvet.
A másik része viszont rendkívül vágyott rég látott párjára: az angyalt - aki odafent valami segítség után kutatott - már sok ideje nem látta. Hiányoztak neki a meghitt, összebújós esték és a szenvedélyes szeretkezések.
A pultnál ült. Felemelte a jobb kezét, jelezve, hogy rendelni szeretne.
- Három whiskey-t.

- Egy pillanat, és hozom - mondta egy vékony hang.

- Tracey! - kiáltott a bár vége felé a következő pillanatban egy férfi.
A csapos eltűnt, és csak egy gyümölcsös illatfelhő maradt utána.

Nem is figyelte meg nagyon a pultost. Csak akkor eszmélt fel, hogy egy dögös szőke szolgálta ki, akit az ég a legtökéletesebb idomokkal áldott meg, amikor már a három teli pohár előtte sorakozott.
- Köszi, édes - biccentett a nő felé, aki erre megállt előtte - És mondd csak, Trace, van valami programod ma estére? - vette kezébe az egyik poharat.

- Kedves vagy, de… - nézett a szemébe a csaj - tudod, Valentin-nap van. A barátommal készülünk megünnepelni.

- A barátoddal? Ugyan, felejtsd csak el - kacsintott rá.
- Hidd el, hogy nagyon szeretem. És nyugi, hosszú még a nap. Hajtsd fel, és keress egy másik lányt - azzal sarkon fordult és otthagyta.

Semmi sem állt útjába: szívdöglesztően sármos volt, amióta az eszét tudta, döglöttek előtte (és utána) a nők és a fiatal lányok. Nem is sűrűn esett meg vele az, hogy ilyen keményen utasították el, ahogyan Tracey. Sehogyan sem értette, mi történt.
A bár légtere dohányfüsttel és alkoholillattal telt meg, ami elviselhetetlen fejfájást okozott neki. Nem akart ezzel küzdeni, már túl sok volt neki. Egymás után hajtotta fel a kért italokat, majd egy papírpénzt hagyott az egyik pohár alatt.

~~~

- Héhéhé, mi a…? - kérdezte félhangosan, amikor másnap az ágyában ébredt.

- Nyugodj meg, Dean. Másnapos vagy - nézett vele szembe az öccse.

- Másnapos? Na, ez megmagyarázza, hogy miért sajog a fejem, mintha szét akarna hasadni. Mi történt velem, Sammy?

- Semmire sem emlékszel?

Erősen próbált visszagondolni a múlt éjszakára.

- Valamire igen, de elég homályosan. Valami szexi szőke cicababára emlékszem, valami Tris-re…

- Tracie.

- Na, igen, már dereng valami. De még így is kevés - szögezte le.

- Nos, meglepő módon megcsillogtattad az énektudásod. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, ha nem Tom Jones-tól énekelted volna a Sexbomb-ot.

- Hogy micsoda…? - csodálkozott.

- Igen, hiába csodálkozol, így volt - lépett be a ballonkabátos angyal.

Fejét a kezébe temette.

- Ez mégis hogyan történhetett?

- Nos, miután leittad magad whiskey-vel, már nem tudtunk leállítani. Fogtad magad és a színpadra léptél, szó szerint kitépted az énekes kezéből a mikrofont és felkonferáltad magad „Egy kansasi szerelmes vallomást tesz”-szöveggel - válaszolt Sam - Szerintem nem kell mondanom, hogy melyik részt énekelted szinte ordítva.

- Mi?

- Szerencse, hogy éppen időben rád találtunk - szólalt meg ismét az angyal, aki a szék támlájára tette le a kabátját.

- És Tracie? Ő mit szólt? - fordult az öccse felé.

- Nem neki énekeltél, Dean - válaszolta a kérdezett.

- Akkor kinek?

- Nekem - válaszolt szemlesütve a fekete hajú.

- Neked ordítottam, hogy „Sexbomb, sexbomb, you’re my sexbomb”? - nézett a tengerkék íriszekbe.

A kérdezett csak bólogatni tudott.

- És eljött a beszélgetés azon pillanata, amikor én magatokra hagylak titeket - szólalt meg a fiatalabbik Winchester, és kiment a szobából - Na, sziasztok.

- Sam? - kérdésére nem kapott más válasz egy ajtócsapódáson kívül.

- Cas? Mi történt?

- Ezek után fogtunk és nagy nehezen hazahoztunk az Impalában. Majd…

- Majd?

- Folytattad nekem a magánszámodat - vörösödött el Castiel - Vetkőzni kezdtél, mint - ahogy ti hívjátok - egy sztriptízbárban…

- Pfú, ez egyre kínosabb…

- Annyira nem. Mert őszinte volt.

- Úristen!

- Na, igen. Rengetegszer mondogattam ezt… Igaz, hogy más helyzetben és más hangsúllyal, de igen… Mondogattam… - jelent meg az angyal arcán egy pajkos mosoly, ami a vadászt gondolkodásra késztette.

És lassan emlékezni kezdett: világossá vált számára, hogy milyen módon vallott szerelmet az angyalnak. Utána a fantasztikus szeretkezés pillanatképei is felvillantak lelki szemei előtt.

- Cas?

- Igen, Dean?

- Gyere ide - paskolta meg a mellette lévő helyet az ágyon.

Az angyal leült.

- Szeretlek, ugye, tudod?

- Igen, Dean. Tudom. Tegnap már megbizonyosodtam róla.

- Mit szólnál, ha megismételnénk a tegnapiakat? Egy kis utó Valentin-napi meglepetés…

Az angyalnak felcsillantak a szemei.

- Benne vagyok, Dean - helyeselt az öltönyös.

- Én meg hamarosan benned - felelte a vadász és szájon csókolta.

Gift

Egy születésnapi meglepetés (és nem csak Deannek :) ;) )


~~~


Az idősebb Winchester egy nagyot nyújtózkodott az ágyában. Egy nagy ásítás közepette felkelt és felöltözött. Kicsit még kóválygott a tegnap estétől. Emlékképek röppentek fel a szemei előtt - úgy érezte, mintha valami filmet nézne egy mozivásznon - arról az estéről, mikor megkérte a testvérét, hogy vigye haza a bárból. Azzal az ürüggyel hívta fel, hogy rettentően fáj a feje a sok alkoholtól. Pedig ebben a kijelentésében semmi sem volt igaz: direkt olyan italokat kért a csapostól, amit mindenképpen kibírt, mert egyáltalán nem akart lerészegedni, ameddig várta beszélgetőpartnerét. Csupán egyetlen személyt akart maga előtt tudni, aki a világmindenséget jelentette a számára. Egy személyt, aki mindenben a segítője volt és mindent tudott róla. De egy dolgot mégis csak sikerült eltitkolnia előle és mindenképpen meg szerette volna vele beszélni, mert már nem tudta magában tartani. Azonban valahogy nem vitte rá a saját lelke, hogy ne teljesen "józanul" mondja el, amit akar.

"Ezért kellett az álpia. Kellett valami álca, hogy úgy higgye: az egészet nem gondolom komolyan, hogy biztosan csak az ital beszél belőlem" - gondolta most magában teljesen őszintén, miközben kilépett a folyosóra. Emlékezett, hogy miután elmondta legféltettebb titkát, a partnere nem felelt semmit. A szívében harc dúlt és ostorozni kezdte magát, amiért így kikívánkozott belőle a dolog. Kezdett végleg becsavarodni: az a mérhetetlenül hosszú némaság az angyal részéről, az alkoholok és a dohányfüst elegyének illata a levegőben teljesen kiborította. Szédülni kezdett.
"Sammy, gyere gyorsan, rosszul lettem..." - visszhangzott a fejében a saját hangja az estéről. Ahogyan a hűvös átjárón végigsétált, az emlékek folyamatosan jöttek vissza: a telefonhívás után elájult. A következő kép, amit fel tudott idézni, az volt, hogy a kocsma padlóján fekve bágyadtan nyitja fel a szemeit. Az öccsével találkozott szembe, de körülnézve a helységben, az angyal hűlt helyét találta. A kérdésére Sam azt felelte, hogy mikor megérkezett, Castielt már nem találta a helyszínen. Tudomásul vette, hogy már nem kap választ az angyaltól. Az öccse besegítette az Impalába, és hazavitte a Bunkerbe. Nem akart beszélni az estéről, amit Sam nem is  erőltetett, inkább hagyta, hogy a bátyját elnyomja az álom.
Megérkezett a konyhába. A hűtő előtt megtorpant: észrevett egy mágnessel rögzített cetlit. Levette és olvasni kezdte:

"Korán reggel elmentünk.
Boldog születésnapot, Dean.
Lexy & Sam"

Mosolygott egyet. Lexyt másfél hónapja ismerte meg a testvére egy Thomas Mann irodalmi esten, ami egy ügy kapcsán jött a képbe. Mivel Sam volt kettejük közül a könyvmoly, így ő ment el. A fiatal Winchester fülig érő szájjal érkezett haza: nyomban elmondta neki, hogy úgy érzi, a rózsaszín hajú lányban megtalálta a lelki társát. Igaz, hogy rövid ideje ismerték egymást, de úgy nézett ki, hogy elég komolyra fordultak az öccse dolgai Miss Yolennel. És neki is tetszett a pörgő stílusú lány, aki nem egyszer volt vendégük a Bunkerben. Eszébe jutott, hogy Sam pár napja már tervezte, hogy elviszi őt egy napra, hogy a sok teendőjét hátrahagyva legalább egy kicsit fellégezhessen. Az öccsétől tudta meg, hogy Lexyt a szüntelenül jövő ihletek - amiket okvetlen papírra kellett vetnie a kezdő írónőnek - és az állandó publikálások sorozata egészen kimerítette, ezért is határozta el, hogy kiszakítja őt a mai napra a hétköznapok forgatagából.
A papírt letéve az asztalra, kezébe akadt egy hosszú levél. Fogalma sem volt, hogy ki lehet az írója. De miután elolvasta az első sort, pontosan tudta, ki lehetett a küldő:



"Kedves Dean!"



Nagyot dobbant a szíve. Remegve fogta a kezébe és egy széket húzott ki magának: leült az asztalhoz.



„Először bocsánatot szeretnék kérni, amiért tegnap úgy eltűntem.
Másodszor magyarázatul szolgálnék arra, hogy miért nem láthattál, amikor Sam végre megérkezett hozzád.
Tudom, Dean, furcsa, ha az ember előre megérez valamit…
De még furcsább az, ha az Úr szolgája, egy angyal lelkében csendül fel az előrejelző kürt-harsona...
Tegnap az Úr rám bízott egy fontos feladatot. Éppen, akkor szólítottál, amikor a legbonyolultabb probléma megoldására fordítottam a figyelmem.Hangosan kimondtad a kocsidban, hogy velem szeretnél találkozni. Az a hang a fejemben, a te hangod - ez a csodálatos dallam - kizökkentett és már semmire sem tudtam koncentrálni, csak arra, hogy hívsz.
Mihelyt a helyszínre értem, nem mentem rögtön oda hozzád. Valami azt súgta, hogy ne tegyem.
És a következő percben már tudtam, hogy miért: megpillantottalak abban a boxban, ahogyan csak azokat az általatok „italok”- nak nevezett folyadékokat kéred, felhajtva egymás után mindegyiket. Akkor éreztem egy apró görcsöt a gyomromban – még soha sem éreztem ilyesmit azelőtt. Valószínűleg egyre több emberi tulajdonság ragadt rám, mióta a társaságotokban vagyok. Egy kósza pillantásod felém irányítottad és a görcs egyre nagyobb méreteket öltött bennem. Még ekkor sem vettél észre, de rögtön megszólalt bennem egy „hang” a velem való találkozásod igazi okára.
Megrémültem - fogalmam sem volt, hogy ez mit jelentett. Hogy miért történt mindez. Végül hosszas álldogálás után erőt vettem magamon és odamentem az asztalodhoz.
Beszélni kezdtél hozzám. Láttam rajtad, hogy minden igyekezeted ellenére - hogy azt higgyem, lerészegedtél - az összes igaz gondolatodat összeszeded, és a legőszintébben mondod el, hogy már régóta szeretsz.
Nem várt fordulat volt ez a több ezer éves létezésem óta.
Mivel ismeretlen volt számomra, sosem foglalkoztam vele…
Soha sem gondoltam volna, hogy egy ember vallja be nekem ezt. Az meg sem fordult a fejemben, hogy a Winchester testvérek idősebbike lesz az. Ahogyan a szemedbe néztem, már tudtam az igazságot. A görcsös izgatottság és a hevesen dobogó szívem pontosan tudatta velem, amit már régóta rejtegettem előled: nem csak te szerettél bele egy égi teremtménybe… De én is beleszerettem egy földi angyalba.
És hogy mi volt az, amit az a bizonyos „hang” mondott? Szóról szóra azt, amit te mondtál el.
Ahogy ez tudatosult bennem, nagyon megijedtem. Hogy miért? Talán attól, hogy egy ismeretlen érzést érzek? Vagy attól, hogy kölcsönös? Nem tudtam, csak azt hogy a következő pillanatban már nem voltam melletted, eltűntem.

Szívszorító volt látni, ahogyan tanácstalanul ülsz ott. És azonnal hívod Sam-et…

Szeretném mindezt minél előbb jóvátenni.
Ezért kérlek, gyere a szobádba.”


Zakatoló szívvel nézett a levél aljára, ahol megtalálta az aláírást.

 
„Castiel”


Azonnal felpattant a székről, a papírlapot a kezébe szorongatva rohant végig az épület folyosóján. A 11-es ajtó előtt hirtelen megállt. Nagyot sóhajtott, majd benyitott. Sötétség honolt a helyiségben. A vaksötétben az ágya melletti állólámpához sétált, és felkapcsolta. A ballonkabátos előtte ült az ágyon. Meglepetésében a földre ejtette a lapot.

- Boldog születésnapot, Dean! - mondta a vendége, és felé nyújtott egy tányért.

A barna hajú férfi szemébe könnycseppek jelentek meg, amikor megpillantott rajta egy szelet almás pitét.

 - Cas - kitörölte a szeméből a hívatlan vendégeket, majd az edényt lerakta a kisasztalra. Nem szólt semmit, csak a kék szemek tulajdonosára nézett, és felhúzta magához. - Köszönöm, Cas. Ez volt életem legszebb ajándéka - közölte, majd az angyalhoz közeledett. Az nem ellenkezett, még jobban csökkentette a köztük lévő távolságot. Villámgyorsan verő szívük egy ütemre dobogott, rendkívüli boldogságukban ujjaik egymás hajtincsei között siklottak végig. Mindketten a mennyben érezték magukat. Ajkaik egymásra találtak , és hosszú, forró csókban olvadtak össze.