Under The Stars

Végre sikerült behoznom a lemaradást a sorozatban :3
Ez abból a szempontból jó érzés, hogy most már csak várnom kell a következő évad kezdetéig, másrészt viszont olyan állapotban vagyok még most is, hogy ahogy magamat ismerem, sokáig fog tartani, míg feldolgozom... (Ahogyan a rajongók többsége sem...)

Ennek örömére/bánatára ihletet kaptam, amit azonnal megírtam (SPOILER található benne a 12. évad eseményeire) :)
Ismét egy angst-songfic, ERRE a dalra 3:
A ficben a saját átiratom és idézetem szerepel :3

(Szintén a Destiel Játszótér augusztusi kihívására szánom )




~~~~~

- Cas? - kérdezem meg tőle, amikor mellettem elhalad, és egyenesen Lucifer felé igyekszik.
- Ne, gyerünk, gyerünk - húz vissza Sam, de nem figyelek rá, csak utána kiáltom:
- Cas! - nem hallt meg, és már a Sátán előtt áll - Cas? Cas!

- Nem, nem! Mennünk kell, most! - szinte nem is hallom testvérem hangját, csak érzem, hogy hátra tol.
Ahogy a mi világunkba visszatérünk, felkelünk a földről. Reménykedve nézünk a fénycsóvára, amikor megjelenik Cas. Sam mosolyogva szólítja a nevén, de a következő pillanatban egy angyalpenge átdöfi.
- Nem! - kiáltom.
Összeesik. Döbbenten nézzük Sam-mel. Megszólalni sem tudunk.
- Ez buli volt - szólal meg Lucifer mögötte. Rá nézek - Komolyan, piros pont, hogy megpróbáltátok. Tökre le vagyok nyűgözve, de… Itt a buli vége - közli gúnyos hanglejtéssel.
- Hagyjad őket békén! - lép közénk Anya.
- Mary, ugye? - szólítja meg Lucifer - Sokat hallottam rólad - mondja - Meg kell mondjam, felérsz a hírnevedhez - néz végig Anyán - Tökre meg akartam köszönni… Mindent. Tartozom neked - nevet fel.

Mellettem Mary indulni akar felé, de Sam megállítja:

- Anya, anya, anya - ragadja meg a karját, azonban ő csak ránk néz:
- Szeretlek titeket - és felpofozza Lucifert.

- Cuki - törli meg az a száját - Csak ennyit tudsz, anyuci?
Anya nekiesik a Sátánnak, aki elvesztve az egyensúlyát az átjáró felé botladozik, miközben magával rántja az édesanyánkat.
- Anya - utána akarunk menni, de a portál azonnal becsukódik.

- Anya! Anya!
- Nem! Nem! Nem! - kiáltjuk.
Semmit sem értünk: a fénycsóva eltűnt és Anya pedig a másik világban ragadt… és Cas…
Sam körülnéz és észreveszi, hogy a ház emeletén - ahol már biztosan világra jött a nefilim - erős fény világít. Rám néz, majd Cas-re, és beviharzik az épületbe.

~~~

„Csillagok alatt alszik a föld,

Lehet, hogy egyedül én vagyok ébren.

Suhognak a szélben a falevelek,

Társam mellett térdelek az éjben.”

Megtörten térdelek le Cas mellé. Könnyes szemekkel nézek rá. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ez történt.

~~~

„Csillagok alatt fekszik a test,

Az enyém, a tiéd, akárkié,

Könyörögnék, hogy újra velem lehess,

De nem ragyogsz rám már soha többé!”

Bármit megtennék, hogy csak újra lássam őket. Anyám szeretetteljes tekintetét és az Ő ragyogó kék szemeit, ahogyan rám néz…
Akármit mit megtennék, hogy visszakapjam mindkettőjüket…

~~~

„Csillagok alatt jár-kel a test,

Az enyém, a tiéd, vagy a másé.

A test csak izgága, gyönge hírnök,

Az életé vagy az elmúlásé?”

„Nem! Nem! Egyszerűen nem veszíthettem el őket így! Egyszerűen nem!” - még mindig nem jött ki Sam, leülök és sírva fakadok. Elkeseredett zokogásom betölti a körülöttem lévő csendet, amely vigasztalón ölel körbe… De a bennem dúló vihar nem tud lecsendesülni…

~~~

„Mondd csak, mi ez a rémálom, barátom?

Mondd csak, mi ez a némaság, üresség,

Melyet a szívemben érzek, itt mélyen?”

Anyát csak most kaptuk vissza, Cas már jó ideje a barátom. Az az érzés, hogy így történt, olyan mély sebet ejt a szívemen, hogy pontosan tudom: ezek után sehogyan sem leszek képes talpra állni…
Ürességet érzek: elvesztettem az édesanyámat, a barátomat…
A családom felét...

~~~

„Csillagok alatt fekszik a test,

Éget a föld, olyan hideg,

Akár a vastag betonfalak,

Fogva tartják az álmaimat.”

A lábamat szinte égeti a föld hűvössége…
Nem így képzeltem el a jövőmet. Egyáltalán nem. Nem így álmodtam meg. Abban reménykedtem, hogy Anya visszatérte után majd örökké együtt maradunk: egy szerető, egymást védelmező családként éljük a mindennapjainkat, annak ellenére, hogy harcolunk Lucifer ellen, továbbra is folytatjuk a vadászok megszokott életstílusát.

~~~

„Vigyázz a szóra, melyet küldök:

Én mindig szeretni foglak,

Maradj meg titkos jelszavamnak,

Maradj meg védő csillagzatomnak!”

Emlékszem: nem egy alkalom volt, amikor Cas térített észhez: csak Rá hallgattam…
Minden erejével azon volt, hogy védelmezzen…
Szerettem Őt.
Először, mint barát, majd, mint családtagot, testvért. Az idő múlásával az érzés ennél jóval több lett…
Olyan régen el kellett volna mondanom Casnek, de nem volt rá megfelelő alkalom…
Szerelmes lettem bele…

~~~

„Mondd csak, mi ez az rémálom, barátom?

Mondd csak, mi ez a némaság, üresség,

Melyet a szívemben érzek, itt mélyen?”

Már sehogy sem bírok a fájdalommal, egészen maga alá gyűrt. Képtelen vagyok már magamban tartani a hiányuk okozta kínt: felordítok.

~~~

„Bárcsak hozzám visszajönnél,,

Hogy tudnám, hová tartozom!

Társtalanul ülök az éjben,

Felhő takarja csillagzatom.”

Mit fogunk csinálni Nélkülük… Mit fogok tenni…Nélküle?
A gyomrom és a szívem görcsbe rándul…
Fogalmam sincs, hogy hogyan tovább.
Tanácstalan vagyok és teljesen elveszett.

~~~

"Elveszítetted.

Nincs többé veled.

Kiszakítottak belőled egy darabot,

 amellyel teljes voltál.

Csonka lettél."

We Don't Stay

Tegnap este - olyan fél tizenkettő magasságában - fogtam magam, és kapva az alkalmon, megnyitottam EZT a számot, és lepergett előttem egy kép, amit muszáj volt billentyűzetet ragadva, leírnom.
(Érdemes előbb meghallgatni, és azután elolvasni :3 )

Annak ellenére, hogy nem írom ki, hogy milyen párosításra gondoltam a történetet - hiszen bármilyen lehet -, remélem, tetszeni fog ez a rövidke songfic :3 ♥

(Köszönettel tartozom Lorynak és Sacinak, akik segítségemre voltak :) Nagyon köszönöm, lányok :* )




~~~~~

„Esős reggel, megint rád talált...”

Esőcseppek kopogtatják meg az üveget. Játékuk ritmusa azonnal felkelt. Szokásomhoz híven az ágyamból kikelve az ablakhoz sétálok, megfordítom a kilincset, kinyitom. Szélesre tárom ki a szárnyakat. A reggeli eső élénkítő illata azonnal hatással lesz rám, mintha csak újjászületnék. Még nem zárom be, hadd kapjon egy kis frissességet a szoba.

„Valahol érzed még az illatát…”

Megfordulok, egy nagyot szívok a levegőből. Vanília, fahéj keverékének aromája lengi be a helységet… Emellett még egy illat, amit egykor imádtam - de ma sincsen másként -, mára csak egy fakó emlékképet vetít elém.

~~~

„Hajában hó volt, akkor még jó volt,

Csak nézted hogyan megy tovább…”

Bánatos szemekkel nézett rám. Távozni készült, de nem akart egyedül hagyni. Velem szeretett volna még maradni, viszont a munkája kötelességet jelentett a számára, aminek nem mondhatott nem-et. Csak néztem, ahogy megfordult, majd lassú léptekkel távolodik az otthonomtól a téli hóesésben.

„Szíved vitte mégis hallgattál,

Miatta láttad szebbnek kopott ruhád,

Miatta hitted, könnyebb az élet…”

Mellette minden olyan más volt. Minden szebb, minden fényesebb. Mellette meseszépnek, és olyan személynek éreztem magam, akit mérhetetlenül szeretnek viszont.

„Néha nap még érzed,

A tegnap a múlt, ami elkésett.
Néha nap még kéred,

Az isteni szót, ami szebbé tesz…”

- Szeretek - fogta meg a kezemet, majd megcsókolt.
Bár még többször hallanám, ahogyan ezt mondja… - gondoltam, miközben végig húztam az ujjaimat a hajszálai között.

„Néha nap még várod,

A fényt, ahol jó, hogy ha elfáradsz…”

Napsugarak fénye árasztott el.
- Szép jó reggelt - suttogtam az ágyban mellettem fekvő, engem néző személynek.

- Még szebb, mert itt vagy velem, nálam - karolt át szorosan.

„Elfárad lassan az út,

Nem maradunk...”

- Sajnálom, nekünk ez nem működik - csendesen közölte, alig figyelve rám.

- Akkor itt vége? Nem maradunk együtt? - kérdeztem vissza, remélve, hogy eszébe juttatom, ki is Ő nekem. De nem felelt, csak üveges szemekkel bámult maga elé. Végleg eldöntötte…

„Ablakból kémlelt édes Mennyország…”

- Annyira szeretlek. Minden perc, amit veled töltök el, maga a Mennyország - közölte a tó partján ülve, majd a karjaiba zárt.

„Titokban nézted furcsa járását…”

Imádtam, ahogyan járt. Magabiztosan, emelt fővel. Egy kicsit bicegett még a múlthéten szerzett enyhe sérülése miatt, ami egy kis furcsaságot csempészett az egészbe.

„Álmodtál róla, nem vált valóra…”

A hét éves keresztfiam kosárral a kezében haladt elől: virágszirmokat szórt elém. Talpig ünnepiben vonultam utána a folyosón. Az oltár előtt ott állt, fekete szmokingban. Földöntúli boldogság mosolya húzódott a szája sarkában, ahogyan rám nézett. Tudtam, hogy gyönyörűnek tart, és jó döntésnek tartotta, amikor letérdelve a vízparton, az ujjamra húzta a gyűrűt egy örömkönnyekkel a szememben kimondott „igen”-em után. A pap a szokásos beszéde után megkérdezte, hogy fogadjuk-e egymást hites társunkként. Meghatódva és fejet bólintva mondtuk ki a megerősítő választ, majd az engedélyére elcsattant közöttünk az első hitvesi csók.

„Csak nézted, hogyan megy tovább…”

Egyre kisebb lett az alakja a lámpafényben. Nem állítottam meg. Ha menni akart, ha így határozott, csak menjen.

~~~

„Élére hajtogatott nagykabát,

Magadra öltöd minden éjszakán…”

A szekrényből előkeresek egy ruhadarabot, amit magamra kapok. A bútordarab alján ott hever gondosan összehajtva az egyetlen kabátja, amit itt hagyott nálam, azon az éjszakán. Kiveszem, és magamhoz ölelem. Nem jött vissza azóta sem érte. Nem jelent meg, nem kérte vissza, de én minden éjszakán felveszem. Úgy alszom el, belebújva. Bár tudom, hogy még jobban összetör, ha ezt teszem, de azt is tudom, hogy egyben meg is nyugtat. Olyan mintha megint itt lenne velem, minden éjszakán. Mintha sosem ment volna el.

„Tudod, hogy szép vagy, ne bánd a múltat,

Csak nézd, hogyan megy tovább.”

Már két éve, hogy szakított velem. Már jobban vagyok. Már nem érzem a szívet markoló hiányt, de néha még mindig eszembe jut az a megválaszolatlan kérdés, hogy mégis mi lett volna, ha…
Ha velem marad…
Ha velem marad örökre…

Sexbomb

Volt egy ihletem, amit még február elején küldött a drága Sammymanóm azzal az üzenettel, hogy ha gondosan beütemezem minden napra a részek megírását, sikerül teljes egészében elkészítenem a Destiel Játszótér Facebook-csoport Valentin-napi kihívására.
De amikor belevágtam, sajnos be kellett látnom, hogy nem úgy alakultak a dolgaim, ahogyan előzetesen elterveztem, így sajnos kénytelen voltam "elnapolni" a történet publikálását egy másik (jeles) napra.
Amit most olvashattok tőlem, az egy kis drubble-szösszenet, amit SassyMeg nagyszerű Az angyalok nem léteznek???  című története - ami igaz, hogy Cockles - és ez a zene ihletett (érdemes az elolvasás előtt berakni, hogy meglegyen a hangulata :P  Még hozzáteszem, hogy "aláfestő" zeneként ment a háttérben, miközben olvastam SassyMeg művét :) ;) )

~~~

Fogalma sem volt, hogyan is került be a bárba, csak azt tudta, hogy sürgősen szüksége van valami ütős italra, amivel el tudja tompítani a tévedhetetlen érzékszerveit.

Egyik része csak pihenni vágyott: hosszú heteket töltöttek el az éppen aktuális ügyükkel, de semmi eredményre nem jutottak. Fáradtak voltak az öccsével, teljesen ki voltak merülvet.
A másik része viszont rendkívül vágyott rég látott párjára: az angyalt - aki odafent valami segítség után kutatott - már sok ideje nem látta. Hiányoztak neki a meghitt, összebújós esték és a szenvedélyes szeretkezések.
A pultnál ült. Felemelte a jobb kezét, jelezve, hogy rendelni szeretne.
- Három whiskey-t.

- Egy pillanat, és hozom - mondta egy vékony hang.

- Tracey! - kiáltott a bár vége felé a következő pillanatban egy férfi.
A csapos eltűnt, és csak egy gyümölcsös illatfelhő maradt utána.

Nem is figyelte meg nagyon a pultost. Csak akkor eszmélt fel, hogy egy dögös szőke szolgálta ki, akit az ég a legtökéletesebb idomokkal áldott meg, amikor már a három teli pohár előtte sorakozott.
- Köszi, édes - biccentett a nő felé, aki erre megállt előtte - És mondd csak, Trace, van valami programod ma estére? - vette kezébe az egyik poharat.

- Kedves vagy, de… - nézett a szemébe a csaj - tudod, Valentin-nap van. A barátommal készülünk megünnepelni.

- A barátoddal? Ugyan, felejtsd csak el - kacsintott rá.
- Hidd el, hogy nagyon szeretem. És nyugi, hosszú még a nap. Hajtsd fel, és keress egy másik lányt - azzal sarkon fordult és otthagyta.

Semmi sem állt útjába: szívdöglesztően sármos volt, amióta az eszét tudta, döglöttek előtte (és utána) a nők és a fiatal lányok. Nem is sűrűn esett meg vele az, hogy ilyen keményen utasították el, ahogyan Tracey. Sehogyan sem értette, mi történt.
A bár légtere dohányfüsttel és alkoholillattal telt meg, ami elviselhetetlen fejfájást okozott neki. Nem akart ezzel küzdeni, már túl sok volt neki. Egymás után hajtotta fel a kért italokat, majd egy papírpénzt hagyott az egyik pohár alatt.

~~~

- Héhéhé, mi a…? - kérdezte félhangosan, amikor másnap az ágyában ébredt.

- Nyugodj meg, Dean. Másnapos vagy - nézett vele szembe az öccse.

- Másnapos? Na, ez megmagyarázza, hogy miért sajog a fejem, mintha szét akarna hasadni. Mi történt velem, Sammy?

- Semmire sem emlékszel?

Erősen próbált visszagondolni a múlt éjszakára.

- Valamire igen, de elég homályosan. Valami szexi szőke cicababára emlékszem, valami Tris-re…

- Tracie.

- Na, igen, már dereng valami. De még így is kevés - szögezte le.

- Nos, meglepő módon megcsillogtattad az énektudásod. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, ha nem Tom Jones-tól énekelted volna a Sexbomb-ot.

- Hogy micsoda…? - csodálkozott.

- Igen, hiába csodálkozol, így volt - lépett be a ballonkabátos angyal.

Fejét a kezébe temette.

- Ez mégis hogyan történhetett?

- Nos, miután leittad magad whiskey-vel, már nem tudtunk leállítani. Fogtad magad és a színpadra léptél, szó szerint kitépted az énekes kezéből a mikrofont és felkonferáltad magad „Egy kansasi szerelmes vallomást tesz”-szöveggel - válaszolt Sam - Szerintem nem kell mondanom, hogy melyik részt énekelted szinte ordítva.

- Mi?

- Szerencse, hogy éppen időben rád találtunk - szólalt meg ismét az angyal, aki a szék támlájára tette le a kabátját.

- És Tracie? Ő mit szólt? - fordult az öccse felé.

- Nem neki énekeltél, Dean - válaszolta a kérdezett.

- Akkor kinek?

- Nekem - válaszolt szemlesütve a fekete hajú.

- Neked ordítottam, hogy „Sexbomb, sexbomb, you’re my sexbomb”? - nézett a tengerkék íriszekbe.

A kérdezett csak bólogatni tudott.

- És eljött a beszélgetés azon pillanata, amikor én magatokra hagylak titeket - szólalt meg a fiatalabbik Winchester, és kiment a szobából - Na, sziasztok.

- Sam? - kérdésére nem kapott más válasz egy ajtócsapódáson kívül.

- Cas? Mi történt?

- Ezek után fogtunk és nagy nehezen hazahoztunk az Impalában. Majd…

- Majd?

- Folytattad nekem a magánszámodat - vörösödött el Castiel - Vetkőzni kezdtél, mint - ahogy ti hívjátok - egy sztriptízbárban…

- Pfú, ez egyre kínosabb…

- Annyira nem. Mert őszinte volt.

- Úristen!

- Na, igen. Rengetegszer mondogattam ezt… Igaz, hogy más helyzetben és más hangsúllyal, de igen… Mondogattam… - jelent meg az angyal arcán egy pajkos mosoly, ami a vadászt gondolkodásra késztette.

És lassan emlékezni kezdett: világossá vált számára, hogy milyen módon vallott szerelmet az angyalnak. Utána a fantasztikus szeretkezés pillanatképei is felvillantak lelki szemei előtt.

- Cas?

- Igen, Dean?

- Gyere ide - paskolta meg a mellette lévő helyet az ágyon.

Az angyal leült.

- Szeretlek, ugye, tudod?

- Igen, Dean. Tudom. Tegnap már megbizonyosodtam róla.

- Mit szólnál, ha megismételnénk a tegnapiakat? Egy kis utó Valentin-napi meglepetés…

Az angyalnak felcsillantak a szemei.

- Benne vagyok, Dean - helyeselt az öltönyös.

- Én meg hamarosan benned - felelte a vadász és szájon csókolta.