Better Late Than Never II.

DEAN

Miután Lindáék elmentek, elkezdtünk összepakolni. Én a nappaliban maradtam Cas-sel, míg Sammy Charlie-val rendezkedett a konyhában. Mi készen lettünk elég hamar, de ők még sehol sem voltak. Cas a kanapén ült, kezében egy mézeskaláccsal, előtte az asztalon a sütis tál.

- Azt hiszem, hogy a kedvenc karácsonyi süteményem a mézeskalács lesz - nézett a sütire, majd beleharapott - Mézes… Annyira finom… Hmmm… - hümmögött.

- Angyalom - pusziltam bele a hajába - Igen, tudom - mosolyogtam el az előttem ülőn, majd kivettem egy sütit - Megnézem, Sammyék hol tartanak. Mindjárt jövök, Castiel.

Végighaladtam a folyosón, miközben majszolgattam, majd kinyitottam az ajtót.

- Na, fiatalok. Hogy álltok? - léptem be a konyhába.

Minden a helyén volt: rend és tisztaság uralkodott a konyhában, viszont a lánynak és a testvéremnek semmi nyoma. Körbenéztem, még a kamrába is belestem. Sehol sem találtam őket.

Visszamegyek Cashez és megmondom neki, hogy segítsen megkeresni őket - gondolkoztam.

Éppen visszaindultam a folyosón, amikor nagy nevetés ütötte meg a fülem. Követtem: a hang a garázsba vezetett. Megálltam az ajtóban.

- Gondolod, hogy beleegyeznek, Sam? - kérdezte egy vékony hang a raktárból.

- Nem tudom, Charlie. Kérdezzük meg Deant és kiderül - mondta a testvérem, majd azonnal megtorpant, mihelyt megpillantott - Ó, szia, Dean.

- Sam? Mit csináltok? - nem értettem, hogy mit keresnek itt és mit akarnak.

- Dean? De hiszen… - hallottuk Sam mögül: Charlie is kijött.

- Szóval mit akartok tőlem kérdezni, Charlie? - szólítottam meg a vörös hajú lányt.

- Arra gondoltunk Sammel, hogy… Hogy mivel egy kicsit lehűlt a levegő és már minden el van pakolva, kimehetnénk a szabadba… - sütötte le a szemét - Korcsolyázni - rám nézett.

Bizonyára látta a szememben a csodálkozást, mert így folytatta:

- De nem muszáj, ha nincs kedvetek Cas-sel…

Nem akartam lelombozni a lelkesedését és én is ki akartam menni a levegőre.

- Nagyszerű ötlet, Charlie - mosolyogtam - De honnan lesznek a korcsolyák? - fordultam az öcsémhez.

- Azon ne agyalj, Dean - azzal sarkon fordult és eltűnt. Pár perc múlva visszatért - Tessék - adott a kezemben két pár lábbelit - Egy Neked, egy meg Cas-nek.

- Ú, köszi. Akkor menjünk - mondtam és előre engedtem Charlie-t. Mindannyian a nappali felé vettük az irányt.

~~~

CASTIEL

Már egy húsz perce nem jött vissza az idősebb Winchester. Bele sem tudtam gondolni, hogy mi tart eddig neki.

Hol van Dean? Nincs olyan messze a konyha a nappalitól.

Felkeltem a kanapéról, egy sütit még elvettem és a keresésére indultam. A konyhában senki se volt: se a Winchesterek, se a lány. Kirohantam a folyosóra. Végigrobogtam a könyvtárig: ott se voltak. Hirtelen nem tudtam már gondolkozni se rendesen: kezdett úrrá lenni rajtam a pánik. Nem volt ötletem, hogy hol kereshetném még őket. Nagyon féltettem Deant és tippem sem volt hol vannak.

Mi van, ha valami baja esett? - észrevétlenül fészkelte magát az agyamba az elképzelés, aminek hatására hevesebben kezdett verni  a szívem - Mi van, ha tényleg… És én nem vagyok ott mellette, hogy segítsek… Dean, DEAN!!! De Karácsony van. Nem történhet semmi baja…

Nagyon bízni kezdtem az utolsó gondolatomban. Leültem az egyik székre: próbáltam lenyugodni. Hosszú ideig csak ültem, fejemet a tenyerembe tettem. Nagy nehezen sikerült „magamhoz” térnem, de még így se voltam teljesen nyugodt, de felálltam és minél hamarabb igyekeztem vissza térni a nappaliban, hátha ott találom őket.

- Szerintem remek móka lesz, Sam - hallottam az idősebb Winchester nevetését - Cas, hol voltál? - kérdezte, amint befordultam a sarkon és észrevett - Már mindenütt kerestünk. Visszajöttünk ide, de nem voltál itt.

- Téged, illetve titeket kerestelek - mondtam megkönnyebbülve, sóhajtottam egyet.

- Mi a baj? - jött közelebb hozzám.

- Dean, nem voltál a konyhában - néztem a szemébe - És nem voltatok a könyvtárban sem - a testvérére pillantottam – Aggódtam értetek… - vallottam be Deanre pillantva.

- Cas, mi csak… - szólalt meg a lány, de a Winchester közbevágott:

- Ó, Castiel… Ne aggódj, itt vagyok - ölelt meg, amire szívem azonnal megnyugodott - Charlie és Sam kitalálták, hogy menjünk ki korcsolyázni. Itt is vannak a korcsolyák - mutatott egy halom cipőre a földön, aminek nem volt normális talpa, hanem csak egy vékonyka „lemez”. Charlie és Sam, kezükben egy-egy párral indulásra készen álltak. Dean egy zöld sálat tekert a nyaka köré.

Igazán ezen fogunk? - Nagyon furcsálltam a dolgot és csak álltam előttük: nem szólaltam egy szót se.

- Na, hát akkor indulás - törte meg a csendet Dean és kezébe vette a maradék két párat is, ami még a földön feküdt.

~

Pár percnyi séta után hirtelen megállított minket Sam.

- Megérkeztünk - mondta, azzal egy kidőlt farönkhöz sétált és a bakancsát kezdte el kibontani. Charlie is ugyanígy tett. Dean fogta magát és egy másik rönkre ült le.

Én még mindig szótlan maradtam, odasétáltam hozzá.

- Ne nyugtalankodj, Cas - nézett fel rám, amikor a korcsolyáját vette fel - Csak vedd fel - adott a kezembe Dean egy fekete színű korcsolyát. Kezembe fogtam és leültem mellé.

- De, Dean, én még soha… - kezdtem bele a mondanivalómba, de félbeszakítottak:

- Cas, itt vagyok és segítek. Vigyázok rád, rendben? - nézett mélyen a szemembe.

Sohasem tudtam csalódni a smaragdzöld szemek tulajdonosában, és végtelenül megbíztam benne, így nem is várattam meg: kicseréltem a cipőmet a korcsolyákra.

- Add a kezed - nyújtotta a zöld kesztyűs kezét és felhúzott - Vedd ezt fel - adott át egy fekete kesztyűt. Fázni fogsz, ha hűvösebbre fordul az idő.

Belebújtattam a kezeimet a ruhadarabba. Dean összekulcsolta a kezeinket, így haladtunk Samék után.

~

Charlie és a fiatalabb Winchester már javában a jégen voltak, amikor mi odaértünk.

- Dean, kérhetek valamit?

- Igen, Cas? - fordult felém.

- Bemutatnád nekem, hogy hogyan kell? Csak látni szeretném, hogy mit csináljak…

- Persze - mondta, és odavezetett egy fához, aminek neki dőltem, majd a jégen bemutatott pár trükköt, hitelt adva a szavainak.

Csodálatosan mozgott. Mintha csak egybeolvadt volna a korcsolyával, a jéggel, a téllel és a havas tájjal. Vörös kardigánja szinte világított a kigombolt kabát alatt a hófehér tájban. Könnyedén egyensúlyozott a jégen és az összes mozdulatában egyfajta eleganciát lopott minden egyes másodpercben. Egyszer csak elkezdett esni a hó. A szállingózó hópelyheken át nézni Dean mozgását egyszerűen lebilincselő látvány volt… Gyönyörű volt…

- Az elején még nehézkes, bevallom, de ha a nyitjára rájössz, akkor már nem annyira vészes - suhant elém - Először próbáld megtalálni az egyensúlyodat - fogta meg a kezem és a jég peremére húzott óvatosan - Ez az, Cas. És most csak engedd el magad és lépj rá a jégre. Ne félj, Cas, csak gyere - intett Dean, hogy menjek feléje.

Vonakodtam, de végül a befagyott felületre léptem, ahogy közeledtem hozzá.

- Nagyon ügyes vagy, csak így tovább - bíztatott.

Nagy nehezen sikerült pár métert haladnom, igaz, Dean segítségével, de egyre biztosabban kezdtem ráérezni…

- Dean!

- Igen, Angyalom?

- Ez… Ez valami fantasztikus… - vallottam be.

- Igen, Cas… Az… De nem annyira, mint te - nézett a szemembe.

Csak a szemeibe és az ajkaira tudtam nézni. Egyre közeledett hozzám. Én se tettem másként.

Egy hatalmas csattanást hallottunk. Én megijedtem és majdnem elvesztettem volna a nehezen megtalált egyensúlyomat, ha Dean nem fogja meg a karomat.

- Sam, jól vagy? - törte meg a csendet Charlie.

Sam felé néztünk mind a ketten: a jégen ült.

- Sammy, mit csináltál? - érdeklődött Dean.

- Semmit, csak rosszul vettem be a fordulatot - válaszolta a fiatalabbik Winchester.

- Aha, persze. És megint jégtáncos balerinát játszottál, mint mindig? - kérdezte nevetve Dean, miközben átkarolt.

- Nagyon vicces, Dean - mondta Sam grimaszolva.

- Na, jó, srácok, nekem kezd egy kicsit hideg lenni - szólt közbe Charlie - Bemegyek - azzal a jég peremére siklott.

- Én is megyek - mondta Sam és követte a lányt.

- Oké, Balerinák Hercegnője - cukkolta az idősebb Winchester.

- Hagyjál már - szólt vissza a testvérének Sam.

Dean rám nézett.

- Szeretnél még korcsolyázni egy kicsit vagy mi is menjünk be? - kérdezte.

- Még maradnék kint… - feleltem lehalkítva a hangomat.

- De?

Igen, pontosan tudta, hogy még az őszinte része hátra van a mondatomnak…

- De nem korcsolyáznék többet - vallottam be.

- Rendben van, Cas - puszilta meg a hajamat - Akkor menjünk.

Ismét kéz a kézben sétáltunk vissza a rönkökhöz. A többiek már átvették a bakancsaikat. Leültünk a fákra, és átváltottuk mi is a cipőinket.

~~~

DEAN

- Sam? - szólítottam meg az öcsémet.

- Igen, Dean?

- Visszavinnétek a miénket is? Mi még kint maradunk Cassel egy kicsit - nyújtottam át a korcsolyákat.

- Persze - vette el a kezemből.

Casnek akartam valamit mondani, amikor egy hatalmas hógolyó találta el a mellkasomat. Nevetést hallottam. Rögtön tudtam, hogy ki volt a tettes.

- Charlie, az előbb még nagyon be akartál menni. Most nem úgy látszol, mint aki annyira fázik - kiáltottam a lánynak, majd én is gyúrtam egy golyót, amit visszadobtam neki. Azonban Charlie Sam felé fordult, így csak a hátát találtam el.

Egy hatalmasat kaptam vissza. Ahogy a kabátomat tisztogattam, láttam, hogy Sam és Charlie a hasukat fogva röhögtek. Támadt egy ötletem.

- Cas, segítenél egy kicsit? - súgtam a mellettem csodálkozó angyalra.

- Micsoda?

- Gyúrj össze havat - szemléltettem neki, hogy hogyan csinálja - És ha készen vagy, akkor kicsit nyomogasd össze, hogy jobban összetapadjon - mutattam meg neki a kész hógolyót - És ha ezzel megvagy, akkor ide adod nekem, hogy dobhassam - azzal meglódítottam a kezem.

- Au - kiáltott fel a fivérem, amikor telibe találtam.

- Na, most röhögj, Sammy - nevettem fel. Cas is nevetni kezdett.

A következő pillanatban láttam, hogy Sam és Charlie készülnek valamire.

- Figyelj, Cas - böktem a testvéremék felé, akik dobni készültek a kész hógolyóikat.

Ahogy közeledett Castiel felé a fehér golyó, az angyal egy lépést tett hátra, de megcsúszott: nekem esett. A váratlan mozdulattól azonnal elvesztettem az egyensúlyom és mind a ketten a havon kötöttünk ki: én a hátamon feküdtem, Cas pedig mellettem ülve került a földre.

- Jól vagy? - faggattam, amikor láttam a megijedt arcát.

- Igen… Igen, jól vagyok, Dean - válaszolta és felnevetett.

Látszott rajta, hogy semmi baja. Megragadtan és szorosan átölelve magamhoz húztam egy csókra.

~~~

SAM

- Menjünk - súgtam oda a mellettem álló Charlie-nak - Hagyjuk őket magukra. Még egy kicsit úgy is egyedül akartak maradni - azzal felvettem a földről a lábbeliket.

- Rendben van - bólintott és a kezébe vette a fának támasztott két korcsolyát.

Hamarosan visszaértünk a Bunkerbe.

- Menj, öltözz át, Charlie - javasoltam, miközben levettem a vizes kabátom, és a fogasra akasztottam.

- Oké, Sam - felelte a lány, a szobája felé sétált.

- Utána meg a szobámban leszünk, míg visszajönnek - kiáltottam utána.

- Rendben van, Winchester - fordult vissza, majd folytatta az útját.

Amikor elértem a 21-es számmal ellátott ajtó elé, benyitottam a szobámba. Levettem a pulóverem, és leülve az ágyamra, elővettem a laptopomat. Abban a pillanatban, amikor bekapcsolt, belépett Charlie.

- Végeztem. Mit csinálunk?

- Arra gondoltam, hogy elkezdhetnénk valamilyen filmet megnézni - javasoltam.

- Trónok harca? - ragyogott fel a szeme.

- Charlie, már mondtam, hogy még nem olvastam ki az egész könyvsorozatot, és nem nézem meg előre a sorozatot. Tudod, spoiler – emlékeztettem.

- Jól van - lehangoltan huppant le mellém.

Nem szerettem volna, ha a mai napon lenne szomorú. A kedvére akartam tenni: tudtam, hogy mennyire szereti.

- De ha nagyon folytatni szeretnéd, akkor nyugodtan nézd azt. Én meg majd addig olvasok.

- Komolyan mondod, Sam? - csodálkozott.

- Teljesen komolyan. Na, hozd a fülhallgatódat. Hányadik évadnál jársz?

- A… A harmadik elején.

- Jól van. Ameddig jössz, addig megkeresem - húztam magam elé a gépet.

- Egy perc és itt vagyok - közölte, azzal elviharzott.

A keresőbe beírtam a címet és az évadot. Rögtön be is adott egy oldalt, ahol zavartalanul nézheti. Úgy hagytam a gépem és a könyvespolcomról levettem A tűz és jég dalának második kötetét. Az íróasztalom előtt lévő székre leültem, olvasni kezdtem.

- Vissza is értem - ült le az ágyra Charlie pár perc múlva.

- Csak indítsd el és ennyi - böktem a gép fele.

- Köszönöm, Sam - hálálkodott.

- Ugyan, semmiség az egész. Jó szórakozást - mondtam neki, és visszatértem a könyvhöz.

~~~

DEAN

Amikor feltápászkodtunk, Sam-et és a lányt már nem találtuk a közelünkben: bizonyára rég visszamentek a Bunkerbe.

- Úgy látszik, csak kettesben maradtunk - sandítottam az angyalomra.

- Igen, Dean - mosolygott.

- Cas!

- Mi az, Dean?

- Tudod, azt mondják, hogy jobb később, mint soha - közeledtem az ajkához - Szóval… Boldog karácsonyt, Castiel - suttogtam és megint megcsókoltam.

A karjait a nyakam köré fonta, így mélyítette el a csókot.

- Köszönöm szépen - könnyes szemeivel meredt rám - A legszebb első karácsonyom - felelte és a vállamhoz bújt.

Átöleltem.

- Cas, tudod, hogy mi vagy nekem?

- Dean? Hogy érted ezt?

- Egy olyat akarok mondani, amit már a legelső alkalommal éreztem, amikor megmentetted az életem. És azóta még erősebben érzem… Figyelj, Cas… Annyi szarságon mentem keresztül és nem mindig találtam a megfelelő irányt. Számtalanszor éreztem, hogy folyamatosan megbukom, hiszen nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy előzetesen elterveztem. Ezerszer gondolkodtam már azon, hogy feladom és olyat teszek magammal, amit már lehet visszafordítani… Ebben bíztam… Mielőtt megismertelek, bevallom, voltak olyan helyzetek, amikor csak Sam miatt tartottam még ki. De mióta te is a család tagja vagy, rájöttem valamire. Annyiszor tévedtem már tévútra és te mindig mellettem voltál, hogy visszaterelj a helyes útra. Nélküled lehet már nem is élnék… Cas, bizonyosan érzem, hogy nekem…

- Dean, nagyon megijesztesz… - szakított félbe síró hangon.

- Ne félj, Cas. Azért mondtam el az előbbi dolgokat, hogy megértsd, hogy mi vagy számomra… Cas, benned megtaláltam a csillagfényemet a sötét éjszakában. Te vagy az, akibe kapaszkodhatok, ha netán elvesznék… Tudom, hogy mindenemet rád bízhatom… Castiel, szeretlek és köszönöm, hogy itt vagy mellettem… - nagyot nyeltem: nem tudtam, hogy a következő mondatommal mit fogok kihozni a mellkasomra támaszkodó szerelmemből. Hatalmas sóhajtás után folytattam - Cas, köszönöm, hogy vagy nekem.

Válasz helyett csak egy csendes zokogást kaptam, ami a következő másodpercben már hangosabbra vált. Még szorosabban öleltem az angyalomat.

~~~

SAM

Több mint egy óra múlva szuszogásra lettem figyelmes. Felnéztem a könyvből. Charlie elaludt az ágyamban. Közelebb mentem hozzá. Az a rész, amit nézett már régen véget ért. A könyvet az ágyam melletti éjjeli szekrényre helyeztem. Bezártam a weboldalt és a kikapcsolt gépet az asztalra raktam. A lány fejéről levettem a fejhallgatóját, amit a laptop mellé tettem. Kerestem egy plédet, amivel betakartam. Becsuktam az ajtót, és a folyosón keresztül a nappaliba mentem.

Körbenéztem a nappaliban, de sehol sem láttam Deant és Castielt. Éppen indultam volna vissza a szobámba, amikor mocorgást hallottam a kanapé felől. Odamentem. A kanapé támlájára támaszkodtam. A heverőről Dean nézett rám, mellkasán Castiel aludt.

- Egy kicsit elfáradt és elbóbiskolt - suttogta testvérem az álla alatti hollófekete bozontra mosolyogva, majd egy puszit nyomott rá.

- Minden rendben van vele? - kérdeztem.

- Igen, a legnagyobb rendben - ölelte át az angyalát.

~~~~~~~~~~

Minden kedves olvasómnak és barátomnak sikerekben, örömteli pillanatokban gazdag boldog új évet kívánok!