Better Late Than Never I.

A facebook-os Destiel Játszótér csoport karácsonyi Destiel-kihívására írt történetem.
Fluffos Destiel AU

~~~~~     ~~~~~     ~~~~~     ~~~~~   ~~~~~     ~~~~~     ~~~~~     ~~~~~     ~~~~~

CHARLIE

Semmi sem árnyékolhatta be a karácsonyi ünnepnapokat.

A Winchester-fiúk áthívtak magukhoz, mondván: úgy sem csinálok semmit, csak otthon ülök és vagy rongyosra olvasom az imádott Harry Potter-köteteimet a Gyűrűk Ura-kötetekkel együtt, megspékelve ezek filmbeli változatának megnézését a Star Wars évadokkal, vagy pedig valami karácsonyi costplay-es találkozókra megyek el, amik meg véleményük szerint halál unalmasak - Dean, ezért még megfizetsz - és hát úgy is régen láttak.

Ha még jobban begondolok, igazuk is volt: valahogy nem volt kedvem egyedül ücsörögni a négy fal között az ünnepek alatt... És nekem is hiányoztak már a srácok: Dean, a zöldszemű védelmező és a langaléta, mogyorószemű Sam...

A Bunker konyhájában kevertem össze egy tálban a mézeskalács hozzávalóit az előttem lévő recept - amit még Kevin írt le nekem - alapján. Bevállaltam, hogy sütök a srácokra, elvégre én vagyok a nő és nekem kéne a konyhában ténykednem, de bevallom őszintén, már akkor bajban voltam, amikor az első tojást feltörtem. Hát nem éppen én voltam az a háziasszony-típusú lány, aki sürög-forog a lisztfajták végtelen kavalkádja és a fűszerek sokasága között, hogy valami finomság kerüljön az asztalra pár óra után...

És ezt tudták a fiúk is, de rám hagyták...

Nagyon nem kellett volna.

Mihelyt elkezdtem, pár perc múlva a pult már úgy nézett ki, mintha egy orkán sújtott volna le teljes erővel: finomliszttel teleszórva, néhol ragacsos - természetes a méztől - mócsingkupacok csomóban, nem is beszélve a fahéjas-porcukros tojáshéjakról - ne is kérdezzétek, hogy sikerült összehoznom... Fogalmam sincs - , amik valahogy a földre estek a nagy készülődésnek vélt kavarodásban...

Egyszóval: teljes volt a felfordulás körülöttem...

Éppen "takarítottam" volna fel - jobban mondva, azon serénykedtem, hogy legalább a konyha régi állapotát állítsam vissza - de sürgősen -, és mielőbb szólni nekik, hogy egyedül rám hagyni a helységet nem éppen volt okos döntés a részükről -, amikor megbotlottam valamiben és ráléptem a tojásokra... Azonnal ripityára törtek, és ha ez még nem tetézte volna a bajt, akkor hozzáteszem, hogy sikerült elcsúsznom a ragadós kövön... Szóval ott ültem a káosz kellős közepén, a földön, olyan fehéren, mintha nekem dobtak volna egy jókora lisztes zsákot, a hajam tele volt kis tapadós gombócokkal.

Teljesen reménytelennek gondoltam, hogy a mai nap folyamán még finom (!) süteményt fogunk enni az én látványos szerencsétlenkedéseim után.

- Na francba veled, Charlie! Ezt nagyon jól elszúrtad - káromkodtam, és próbáltam feltápászkodni. Persze, sikertelenül... Csak még jobban összekentem magam...

- Charlie, itt vagy? - lépett be Mrs. Tran - Hé, kislány, mi történt itt? - nézett végig a főzőhelyiségen elszörnyülködve. (Meg is értettem)

- Jó napot, Linda. Én történtem itt... Bemerészkedtem a konyhába és hát... - néztem fel rá a padlón ülve - Mézeskalácsot akartam sütni, de nem sikerült... - még egy kísérletet tettem arra, hogy felkeljek.

Linda közelebb jött hozzám, felsegített.

- Lányom, menj és mosakodj meg, én addig összepakolok - mondta, és elkezdte feltakarítani a romokat utánam.

- Hagyja csak, majd én megcsinálom - ajánlottam, mire rám nézett.

- Nyugodt szívvel menj és hozd helyre magad - nyomatékosította, majd folytatta, amit az előbb elkezdett.

Az ajtó felé sétáltam.

- Charlie! - szólt utánam.

- Igen, Mrs. Tran? - fordult felém.

- Ha kész vagy, akkor megtanítalak mézeskalácsot sütni - mondta és rám mosolygott.

- Nagyon köszönöm, Linda - azzal sarkon fordultam, és távoztam.

~~~




SAM

- Oké, rendben. Van egy sejtésem, hogy hol lehet. Máris hozom - közöltem és a garázsba készültem.

Ahogy a folyósóra befordultam, szembe jött velem Charlie. A vörös hajú lány tetőtől talpig fehér volt.

- Charlie? Veled meg mi történt?

- Sam? Beengedtetek a konyhátokba… Hatalmas hiba volt… Minden csupa liszt, meg méz, meg fahéj… Szóval, ha jót akarsz magadnak, nem nézed meg… - nézett félre.

- Ne aggódj, Charlie. Minden rendben lesz. Az a konyha meg eddig mindig patyolat tiszta volt, már rá fért egy kis rendetlenég - nevetettem fel.

- Nem nevetnél, Sam, ha látnád, hogy milyen állapotban is van… Szerencse, hogy Linda megtalált és javasolta, hogy ő összepakol egy kicsit utánam… De most meg megyek, megmosakodom és rohanok vissza segíteni neki. Szeretném, ha majd az ebéd után sütit ehetnétek - azzal - meg sem várva, hogy mondjak valamit -, elviharzott mellettem.

Pár percig még ott álltam szótlanul, ahol hagyott, majd elindultam.

A beépített autóparkoló lépcsőjén lelépve a hátsó tárolóban hosszas keresgélés után megtaláltam a helység legtávolibb zugának legalján egy „KARÁCSONYI DÍSZEK” feliratú dobozt. Kinyitottam és kipakoltam a tartalmát. A doboz fenekén megtaláltam benne az égősort.

Tökéletes - gondoltam, és - miután visszapakoltam - kezemben a pakkal, visszaindultam a nappaliba.

Ott már Dean Kevin segítségével felállította a fát.

- Na, ezzel is megvolnánk - nézett a „művükre” bátyám.

- Visszajöttem. Megtaláltam - felemelve mutattam és letettem a közelükbe a dobozt, majd leültem a kanapéra.

Kevin azonnal keresni kezdte, és amint megtalálta, kivette, amire szüksége volt: a fá kezdte dísziteni.

- Csak óvatosan, kölyök - mondta neki Dean és elém ült a másik ülőalkalmatosságra.

- Az leszek, Dean. És ne kölyközz le többet - felelte a fiú.

- Jól van, okoska - nevetett fel testvérem, az ülőhelyek előtti kisasztalról elvette a régebben odatett sörét és egy nagyot húzott belőle.

Egyszer csak megsüllyedt a szófa mellette: megjelent Cas.

- Na, és én segíthetek valamit? - kérdezte.

-  Ó, Cas! Már csak te hiányoztál - tette le az italt Dean és a nyakát átölelve egy csókot nyomott az angyal arcára.

- Nekem is nagyon hiányzott az én vadászom - viszonozta a ballonkabátosunk az üdvözlést, ugyanúgy, mint ahogyan testvérem tette - Tudod, hogy mit csináltál velem, te, Vadászok gyöngye? - nézett Dean szemeibe sokatmondóan.

- Mit csináltam, Angyalom? - kérdezett vissza bátyám, megjátszva magát.

- Levadásztad a szívemet… Örökre a foglyod lettem… - mondta őszintén az angyal.

- Nehogy felhányd itt nekem, Szívem…

- Nem is teszem ezt, Dean. Azért őszintén azt is bevallom, hogy nem nagyon ellenkeztem…

- És hát nem is volt ellenedre, hogy rád vadásztam, Angyalkám - kacsintott felé Dean - Annyira szeretlek… - csókolta meg – És ha már őszinte voltál, én is az leszek. Akár tetszik, akár nem, nem is akarlak elengedni soha - vallotta be Cas-nek, és végigsimogatott az arcán.

- És ki mondta itt egy szóval is, hogy elmennék? - csodálkozott az angyal.

- Akkor nem menekülsz el?

- Miért tenném, Vadászom? Rettentően szeretlek… És annyi, de annyi dolog van még hátra, amit szeretnék veled megtenni… - miközben ezt mondta, Castiel incselkedve húzta végig Dean combján lassan - igen lassan - a kezét… Természetesen felfelé…

Dean elkezdett alig hallhatóan zihálni és egyre mélyebben vette a levegőt, amint Cas keze az ágyékához minél jobban közeledett… Szinte már…

- Khm - köhintettem egyet azzal a céllal, hogy megzavarom őket és észreveszik, hogy nincsenek egyedül.

Cas azonnal elvette a kezét a bátyámról, az ölébe tette.

- Mi az, tesó? - érdeklődött Dean szúrós szemekkel nézve rám.

- Bátyus! Menjetek szobára, jó? Sok mindent elbírok viselni, de az, hogy előttem teperitek le egymást a kanapén ülve, az még nekem is sok lenne. Kevinnek meg pláne… - böktem a fejemmel még mindig a fával bíbelődő fiú felé - Képesek lennétek itt előttünk egymásnak esni… Akkor meg kő kövön semmi sem maradna a nappaliból…

- Jól van, Sammy - szögezte le bátyám, és közelebb hajolt hozzám, hogy hármunkon kívül Kevin ne hallja meg - Éjjel, ha majd Lindáék elmentek, szerinted mit fogunk csinálni ketten Cas-sel, mi, Öcsi? Szerinted miért alszunk el órákkal később, hogy elköszöntünk tőled és miért kerülünk elő mindig több, mint egy fél órával később reggelente, hogy felkelünk? - kérdezte, majd mikor látta a zavart az arcomon, megválaszolta a kérdését - Tudod, este még nem tudunk aludni, és ki kell használnunk, hogy nem vagyunk álmosak… Reggel meg vissza kell rendezni a szobát, miután megvolt a szokásos ébresztő-akció… Ami persze, nem éppen csigalassú… - kacsintott rám és fülig érő szájjal az angyala felé fordult - Ugye, Cas?

- Így van, Dean - Castiel helyeselve bólintott egyet.

- Jesszus, Dean! Ezt nem akartam hallani, srácok… - szörnyülködtem el és felállva a kanapéról, Kevinhez mentem, hogy segítsek neki.

~~~

CHARLIE

Mikor visszatértem Lindához, megtorpantam a küszöbön. Végigtekintettem a konyhában: minden patyolat tiszta volt, mintha az iménti rendbontásom csak egy rémálom lett volna. Nem is értettem, hogyan csinálta, pedig csak negyed órára távoztam.

- Ó, hát végeztél? - mondta Mrs. Tran, amikor a pulton törölgetve észrevett - Na, gyere gyorsan. Kezdjünk hozzá, mert tényleg nem lesz készen.

- Mit csináljak? - álltam mellé.

- Olvasd fel - nyújtotta át a receptet - Megmutatom, hogy hogyan kell kimérni a hozzávalókat,és azután meg elkészíteni a tésztát, rendben?

- Rendben, Linda - bólintottam.

Átfutottam a receptet, majd észrevettem valamit.

- Mrs. Tran!

- Igen, Charlie? - fordult hozzám, miközben az elmosogatott edényeket egy konyharuhával törölgetni kezdte és a pultra rakta.

- Itt azt írja, hogy 5 adag.

- Nagyon szemfüles vagy, hogy emlékeztettél. Nem tudtam pontosan, hogy hány személyre is lett írva. De most, hogy mi többen leszünk, mint öt, ezért dupla adagot csinálunk. Ahhoz csak annyit kell tenni, hogy a hozzávalók mennyisége kétszerese lesz, mint ami le van írva - magyarázta - Ilyen egyszerű az egész, kedveském.

- Oké, értem - feleltem, és olvasni kezdtem.

- „100 dkg finomliszt”

- Na, itt a mérleg. Ráhelyezed az üres mérőedényt a mérlegre, és beállítod, hogy 0-t írjon ki. Itt jelzi, hogy milyen mértékegységben számol, most éppen dekagrammot mér - mutatott egy kis „dkg”-jelzésre a digitális mérleg kijelzőjének bal felső sarkában. Beleöntötte az edénybe és addig öntötte, ameddig a mérleg az előírt mennyiséget nem mutatta. Levette a mérőeszközről és félrerakta.

- „50 dkg porcukor”

- Charlie, ezt már te csináld - nyújtott át egy kisebb tálat, majd az előbbi mozdulatsorát követtem: a mérlegre helyeztem és a szükséges mennyiség-kiírásig töltöttem meg a tálat.

Ránéztem.

- Ügyesen csináltad - vette át tőlem a porcukros edényt, és a lisztes edénybe öntötte.

- „6 db tojás - 2 a kenéshez”

- Négyet törj fel és tedd a tálba - utasított.

Miután megcsináltam, ő folytatta az olvasást.

- „8 evőkanál méz” - adott a kezembe egy evőkanalat. Mindet a keverőedénybe tettem.

- Na, amiket most mondok azt egymás után belerakhatod - felém nyújtott egy teáskanalat - „2 teáskanál szódabikarbóna, 2 teáskanál fahéj, 4 teáskanál mézeskalács-keverék” - miután látta, hogy végeztem, így szólt:

- Most össze kell gyúrni, és folyamatosan kell adagolni hozzá a vizet. A gyúrást majd én csinálom, te a vizet öntsd - azzal egy evőkanalat megfogott és a masszát  keverni kezdte. Pár perc múlva egy kis vizet adtam hozzá. Egy kis idő múlva megismételte. Egyre jobban gyúrható tésztává alakult.

- És most hozzákezdünk a nyújtáshoz - tett fel az asztalra egy nyújtódeszkát és egy sodrófát. A tésztát kivette a tálból, a deszkára rakta.

- Fél centiméter vastagra kell hagyni a tésztát, mert sütés közben egy kicsit felfújódik - tanítgatott, miközben kinyújtotta a tésztát - És most meg szaggathatod - nyomott a kezembe egy karácsonyfa formájú szaggatót - Ott van a többi is. Használd, ami jól esik. Mindjárt jövök - mutatott egy dobozra, és kiment.

Rendben, Linda. Megpróbálok nem felfordulást csinálni egyedül… Megint… - gondoltam magamba, majd kutakodni kezdtem a formák között.

- Szia, te kis konyhatündér!

Felpillantottam: az idősebb Winchester állt előttem.

~~~

DEAN

- Helló, Dean. Nem vagyok az… Semmi tehetségem hozzá… - nézett rám.

- Pedig nem is látszik, Charlie - mondtam és elé álltam - Örülök, hogy elfogadtad a meghívásunkat.

- Én köszönöm, hogy elhívtatok - megfogta az egyik szaggatót és a tésztába nyomta.

- Charlie!

- Igen, Dean?

Nem válaszoltam, csak magamhoz szorítottam.

- Dean, össze foglak lisztezni - próbált védekezni, de nem engedtem el.

Pár másodpercbe telt, mire leesett neki, hogy nem is fogom, így ő is megölelt.

- Charlie, valamit szeretnénk neked mo… - hallottam Sam hangját.

Eltávolodtunk egymástól és rá néztünk. Sam előtt jöttem, de nem akartam, hogy Charlie csak tőlem hallja.

- Sam? - kérdezte a lány.

- Már rég el kellett volna mondanunk… - néztem rá.

- Fiúk? - arckifejezése azt sugallta, hogy nem érti, hogy miről is van szó… Nem is tudhatta. Ide-oda nézett köztem és a már mellettünk álló Sam között.

- Jó, hogy itt vagy, kishúg - mondta Sam - Nagyon örülünk, hogy végre láthatunk. Sokat jelent, hogy itt vagy… - nézett Charlie szemébe az öcsém - Velünk.

- A családunk része vagy, Charlie. Velünk maradsz és vigyázunk rád. Szeretünk, Charlie.

Charlie szeme csillogni kezdett, majd előtörtek az első könnycseppek is. Meghatottan borult a mellkasomra. Ismét átöleltem. Megcsókoltam a haját, mire sírása egyre erősebb lett, már-már zokogott. Sam még közelebb jött hozzánk, amit a lány észrevett, majd öcsém felé fordult. Sam azonnal át is karolta.

- Köszönöm, srácok - mondta a könnyeivel küszködve - Nagyon köszönöm. Mindkettőtöknek.

~~~

CHARLIE

Ebéd után mindannyiunk a nappaliban pihent. Én a konyhában helyeztem a kalácsokat egy tálra, hogy kivihessem. Befordultam a sarkon és szembejött velem Jo.

- Charlie, segíthetek valamit?

- Jo, ha kedved van, akkor hozd a másikat is. Ott van a pulton. Bár nem tudom, hogy mennyire fog ez elfogyni.

A szőke lány egy szó nélkül a konyha felé igyekezett. Öt perc múlva érkezett vissza, kezében a süteményekkel.

- Biztosan el fog fogyni, ne aggódj - kacsintott rám.

- Remélem - azzal besiettünk a többiekhez.

Kevin és az anyukája a feldíszített fa mellett álltak. Linda éppen fel akart rakni egy arany csillagot a fa csúcsára. Garth egy mikulássapkában hozott be egy dobozt, mögötte Ellen érkezett. Castiel egy üveg jávorszarvas-agancsot formáló „szobrot” szorongatott, miközben a mellette ülő Dean egy sört fogott a kezében. A fiatalabbik Winchester pedig az előtte lévő laptopot nyitotta éppen ki. 

Leraktuk a sütiket az asztalra. Jo az anyjához ment, én pedig leültem Sam mellé.

- Na, igen. Ez pont olyan, mint te, öcsi - nevetett fel az idősebb Winchester fiú.

- Nagyon vicces, Dean - mondta Sam, és megnyomott egy gombot a gépen.

Felhangzott Mariah Carey karácsonyi száma az All I want for Christmas is you...

„I don't want a lot for Christmas

There is just one thing I need

I don't care about the presents

Underneath the Christmas tree

I just want you for my own

More than you could ever know

Make my wish come true

All I want for Christmas is you, yeah.”

- Upsz, elnézést. Nem ezt… Nem ezt akartam - fordult hátra zavartan, és leállította, de a testvére felállt.

- Sammy, indítsd el.

- Dean, egészen biztos? Nem ez a műfaj, amit szeretsz - mondta Sam, és egy másikat keresett a laptopon.

- Egészen biztos, igen. És nem érdekel: énekelni akarok - azzal felállt és mintha csak egy mikrofon lenne, úgy tartotta az üveget - Na, gyerünk, Sam.

- Oké, Dean. Te akartad - Sam megnyomta a lejátszás gombot.

Dean énekelni kezdett.

„I don't want a lot for Christmas

There is just one thing I need…”

- Nagyon jó hangja van - kuncogtam Sam fülébe súgva.

And I don't care about the presents

Underneath the Christmas tree…”

- Csak várd ki a refrént - nevetett fel mellettem a fiatalabbik Winchester fiú.

Bizonyára Cas is meghallotta, mert egy pillanatra ránk nézett, és lerakta a szobrocskát az asztalra. Teljes figyelmét Deanre irányította.

„I don't need to hang my stocking

There upon the fireplace…”

- Miért? - kérdeztem.

„Santa Claus won't make me happy…”

- Majd meglátod.

„With a toy on Christmas Day.”

- Most figyelj, Charlie - kacsintott egyet.

Deanre szegeződött a helyiségben minden szempár. Ő nem foglalkozott a dologgal és szembefordult Castiel-lel… Aki zavarában csak vörös arccal meredt az előtte lévő fiatal vadászra…

„I just want you for my own

More than you could ever know

Make my wish come true

All I want for Christmas is you

You, baby…”

- Istenem, ez nagyon édes - süppedtem bele a kanapéba.

„Oh, I won't ask for much this Christmas

I won't even wish for snow…” - folytatta Dean.

- Szerintem is - vigyorgott Sam.

„And I'm just gonna keep on waiting

Underneath the mistletoe…”

- Ne keressünk neki egy fagyöngyöt, Sam? - viccelődtem.

„I won't make a list and send it…”

- Szerintem nincs rá szükség - válaszolta mosolyogva.

„To the North Pole for Saint Nick

I won't even stay awake to

Hear those magic reindeer click…”

- Dean totálisan szerelmes… Kissé meg van zakkanva - kacagtam.

„'Cause I just want you here tonight

Holding on to me so tight

What more can I do?...”

- Kicsit? Kicsit nagyon zakkant - Sam is nevetett.

„Baby, all I want for Christmas is you

You, baby…”

- Igen, igazad van, Sam.

„Oh, all the lights are shining

So brightly everywhere

And the sound of children's

Laughter fills the air…”

Nagyon beleélte magát Dean és csak énekelte tovább a dalt…

„And everyone is singing

I hear those sleigh bells ringing

Santa, won't you bring me the one I really need?

Won't you please bring my baby to me?...”

- De hiszen, ott van előtte - súgta nekem Sam.

Már nagyon nem bírtam röhögés nélkül… De komollyá vált az arcom, úgy hallgattam Dean előadását.

„Oh, I don't want a lot for Christmas

This is all I'm asking for

I just want to see my baby

Standing right outside my door…

Oh, I just want you for my own

More than you could ever know

Make my wish come true…”

- Most légy őszinte, Sam. Nem illik hozzá? - kérdeztem komolyan a mellettem ülőtől.

„Baby, all I want for Christmas is you

You, baby…”

- De, Charlie. Nagyon hozzá illik.

„All I want for Christmas is you, baby…”

Nem nagyon hittem, hogy őszintén felelt volna az én komolyan feltett kérdésemre. Ránéztem.

„All I want for Christmas is you, baby…”

Dean egyre közelebb lépett Cashez.

- Komolyan mondom, Charlie - felelte Sam.

„All I want for Christmas is you, baby…”

Dean a kezét Cas felé nyújtotta, mire az angyal megfogta. A Winchester-fiú magához húzta.

„All I want for Christmas is you, babyyyyy…”

Elnyújtotta az utolsó hangot… Amikor befejezte, egy hatalmas csókot nyomott Cas szájára. Tapsviharban törtünk ki.

~~~

CASTIEL

Nem tudtam szavakba önteni, hogy mit éreztem, amikor szó szerint szerelmet vallott nekem Dean. Tudtam, hogy szeret, de még ilyen módot nem talált, hogy kifejezze. Nagyon megilletődtem és majdnem zokogni kezdtem.

- Köszönöm, Dean - csak ennyit tudtam kiejteni a számon, mert a következő pillanatban már én csókoltam meg az előttem lévő, tökéletesen ívelt ajkakat. Nem számítottak a többiek. Csak Ő volt a fontos.

~~~

Folytatom a II. résszel