Carry On, My Wayward Son - 1. rész ~ A határozat

Castiel


- Gabriel, hol az öcséd? - hallom anya hangját a szobámban ülve.

- Nem tudom - tagadja le lekiáltva a folyosó korlátjának dőlve az imént még mellettem ülő testvérem a hollétemet - szerintem át ment Sip-ékhez.

- Jó, rendben, akkor elmegyek bevásárolni, majd beugrok hozzájuk. Úgy is kell Andrew-ékkal beszélnem.

- Oké, anya.- Lucifer - hangzik a nappaliból - másfél óra múlva itthon lesz Apátok. Jó lenne, ha addigra minden készen lenne.

- Anya, megcsináljuk. Nem vagyunk már dedósok - felel idősebb bátyám.- Rendben, csak vicceltem. Majd jövök, drágáim - mondja anya, majd becsukódik az ajtó.

Lábdobogást hallunk: Luci éppen robog fel a lépcsőn.

- Srácok, itt vagytok? - kopog be a szobám ajtaján.

- Nem, nem vagyunk - kiáltom az ágyon ülve - persze, a legközelebb az ajtóhoz, hogy bármikor menekülőre tudjam fogni, ha olyanná válna a helyzet -, hogy elhárítsam a felvételi leadásával kezdődő, mindennapos, délutáni tesós "Kibírod, ügyes fiú vagy"-témáját, de mint mindannyiszor, elutasításom ellenére most is benyit.

Gabe-bel nincs semmi bajom, ha ezt csinálja, sőt... Sokszor hálás vagyok érte, hogy bármikor meghallgat és ahogyan csak tudd, segít... Közelebb állunk egymáshoz, mint a többiekkel...
Luc meg Luc... Idegesítő szintre tornázta fel az "érdeklődését"...

Most pedig itt az íróasztalom előtti széken ül. Felém fordul.

- Mi a baj? - néz rá Gabe-re.

- Izgul - bök felém tesóm - Nagyon - suttogja a keze takarásában, amilyen halkan csak tudja, de még így is meghallom.

Na, de jó... Megint ez a lemez jár... Már megint kezdik - gondolom.

- Jajj, Cas, ne már - ül le mellém Lucifer, amikor meglátja a kezemben a levelet - Ne aggódj, öcskös. Nem lesz semmi baj. Minden a legnagyobb rendben lesz, meglátod.

- Én is ezt mondom neki, de nem hagyja magát lenyugtatni - mondja kisebbik bátyám.

Látom a mozgó szájukat, de nem hallom a hangjukat. Nem is figyelek rájuk, egyre csak a saját gondolataim fonalába gabalyodok bele...

Hah, persze...

Nekik EZT nagyon is könnyű mondani.

Nem nekik kell megfelelni Apánk maximalista elképzeléseinek. Három tökéletes testvér mellett próbáljanak meg labdába rúgni egy hatalmasat és büszkévé tenni őt. Lennének egy percre is az én helyemben... Nagyon kíváncsi lennék rá és megnézném, hogy ők hogyan is éreznék magukat...Ők már "bizonyítottak" Apának, hogy mennyire rátermettek: Michael már Apánk cégénél csoportvezető, Lucifer már a mesterképzést kezdi el szeptemberben, Gabe pedig már harmadéves...

Most pedig rajtam a sor...

Az állandó próbálkozás mellett mindig eszembe jut, hogy milyen magas is az általuk felállított mérce...

Ezt már nem nagyon bírom tovább...

- Jól van már, hagyjatok ezzel - zárom le a témát, majd ledobva a nekem címzett leveleket az íróasztalomra, kirohanok a szobámból. Az ajtó becsapódik utánam. Szinte érzem megdöbbent arcukat a hátamon, ahogy kinyitják és végignéznek rajtam, amint lerohanok a lépcsőn, de hááát... Nem foglalkozom velük... Nem is nagyon érdekel.

~~~

- Vissza is érkeztem - szól a bejárati ajtót becsukva Anya - Ó, szia, Cas - köszön, amikor meglát a konyhában.

Még mindig gondolkozom, amin eddig, de Anya érkezésére "lekapcsolom" az ezzel bajlódó agytekervényeimet...

- Szia, Anya - puszilom meg, mialatt átveszem tőle a csomagokat és leteszem a konyhapultra.

Ő a hálószobájukba megy és átöltözik.

A zacskókat a pultra teszem, kiveszem a megvásárolt dolgokat belőlük és mindent a helyére teszek: a tejet, vajat, felvágottakat, zöldségeket a hűtőbe, a kenyeret a kamrába...

Éppen készülök egy édességgel teli csomaggal Gabe-hez menni, amikor kisebbik bátyámba ütközök és kiveszi a kezemből.

- Köszi, öcsi, de ne fáradj - kacsint egyet rám, sarkon fordul, azzal a szobájába igyekszik.

Nagyon szívesen - mondom gondolatban.

Leülök a nappaliba lévő kanapéra. Anya a konyhában tevékenykedik.

- Na, igen, azt meg kéne beszélni a srácokkal, Gabe - közli a lépcsőn lejövet Luc.

- Hétvégén majd fel is hívom Balthazarékat és elmondom, hogy hogyan határoztunk - válaszolja mellette Gabriel, amint leülnek velem szemben.

- Igen. Persze, hogy úgy van... - nyílik ki a bejárati ajtó, mire mindannyian odanézünk - Az úgy rendben is lesz. Köszi, Anna... Igen, pont most várjuk haza Apánkat, hogy kinyissuk végre... - csukja be az ajtót az érkező - Persze, felhívlak... Átadom nekik... Én is szeretlek, Ann... - azzal egy pittyegés jelzi, hogy a bejövő személy lerakta a készüléket - Sziasztok, fiatalok - köszön egy hatalmasat legidősebb bátyánk.

- Hello, Michael - köszön Anya egy puszi kíséretében.

- Jó reggelt, Vietnam. Ja meg neked is, bratyó - köszönti a kedvenc mondatával Luc, majd kezet fog vele. Így tesz pár perc múlva Gabe is.

- Hogy vagytok? Minden rendben? - kérdezi körbe nézve rajtunk, majd lerakja a pakkjait a nappaliba. Mivel most közös, családi "összejövetel" van a hétvégén abból az apropóból, hogy megérkeztek a felvételi leveleim, így mindenkit hazarendelt Apa: őt a fővárosi lakásából, a többieket meg a kollégiumból.

- Szia, Mike. Minden a legnagyobb rendben - közlöm és én is üdvözlöm.

- Apa mikor is jön? - érdeklődik Anyánktól.

- Közel még úgy húsz perc.

- Jó, addig megyek gyorsan lezuhanyzok, mert hót mocskos vagyok - mondja magán végignézve és újra felveszi a holmiját, felsétál az emeletre.

- Ti is menjetek, öltözzetek át - utasít minket Anya, mire Luci után saját szobáinkba vonulunk.

~~~~~

- Hozd ki , légyszíves, fagyasztóból a süteményt, Drágám - néz rám Anya a szombati ebéd főfogásának elfogyasztása után a konyhában, miután berakta a mosogatógépbe a koszos tányérokat.

Következő pillanatban oda adom neki a legutolsó edényt, amit használtunk és a fagyasztóhoz megyek, amit kinyitok. A harmadik polcon megtalálom Mike kedvenc süteményét. Megfogom a tálat és beviszem a konyhába Anyához, aki addigra már előkészítette a tálat, amelyre tálalni akarja az édességet. Kezében egy késsel várja, hogy megérkezzek. Leteszem a konyhaasztalra és felszeleteli, majd kezében kimegy a teraszra. Utána megyek.

- Itt a desszert - rakja le az asztal közepére.Mindenki szó nélkül fogyasztja el a süteményt, majd mikor Apám úgy érzi, hogy nem eszünk többet, mivel csendben várjuk, hogy végül ő is befejezze az evést, megszólal:

- A nappaliban fogjuk felnyitni a leveleket - néz rám, majd körbe tekint - Öt perc múlva mindenki legyen ott - utasít minket, majd mindenki bevonul.

Jómagam felrohanok az emeletre a szobámba és felnyalábolom a leveleimet és lemegyek az imént említett helységbe.

~~~

Mereven állok a nappali közepén, körülöttem a családtagjaim a kanapékon foglalnak helyet.

- "Tisztelt Castiel..." - olvasom az éppen kezemben lévő lapot, de már monoton módon. Nem is figyelek a szövegre. Szinte már a saját hangosat sem hallom. A három, ugyanazzal a szöveggel teleírt papírlap - amiből kettő olyan egyetemtől jött, ahova a legszívesebben járnék - már ott hever a kanapé melletti asztalon Apám keze közelében kissé összegyűrve, aki árgus szemmel figyeli minden mozdulatomat. Nem merek ránézni.

- "... A Saint Monroe Egyetemre. Évny..."

- Jó, elég lesz. Fejezd is be - szakít félbe - Tedd le! Ne olvasd tovább - kiált rám - A következőt olvasd.

Lerakom a kisasztalra, majd kezembe veszem a legutolsó levelet Gabe-től.Szinte már remegek...

Lélegzetvisszafojtva nyitom fel a borítékot és hajtom ki az igényesen összehajtogatott papírokat. Hangosan olvasni kezdem a fekete szavakat:

- "Tisztelt Jimmy Castiel Novak! Ezúton örömmel értesítjük Önt, hogy felvételi pontszámának köszönhetően felvételt nyert a Saint Hideaway Egyetemre. Kérem, hogy szeptember 2-án jelenjen meg az Évnyitón, melyet az egyetem Aulájába tartunk meg, 8 órai kezdettel."

Érzem, hogy mihelyt befejezem a levél felolvasását, vörössé válik az arcom és készül elönti a düh.

Hát megtettem... Erre akartál rávenni, nem igaz? Amikor alig volt kedvem volt jelentkezni erre az egyetemre... Nah, örülsz? Elégedett vagy a ti kis "béna" kisfiútokkal? Hmmmm... Naaaa!!!!! Hadd halljam!!! Ne csak ülj ott, mondjál már valamit végre...

Síri csend ölel körbe minden jelenlévőt a nappaliban.

Gabrielre nézek: látom rajta, hogy azonnal mondana valamit, amit hozzáfűzne ehhez az egészhez a védelmem érdekében. Rendszerint az én pártomon áll az Apánkkal való folyamatos összetűzéseink során és tudom, hogy csak Apánkkal szembeni tisztelet az, ami megfékezi, hogy kiálljon most mellettem, ezért nem szólal meg. Aranybarna színű szemeiben nyugtató fényt látok meg, ahogyan rám néz. A dühöm lassan csillapodni kezd.

Tovább nézek: Luciferen is valami ilyesmi látszik. Azzal a különbséggel, hogy ő nem aggódik annyira, mint Gabe, de ő sem helyesli, hogy olyan kényszerítenek rám, amihez egy fikarcnyi kedvem sincs.

Anya arcán semmi sem tükrözi érzéseit ezzel kapcsolatban: nem akar és nem mer ellenkezni, de tudom: Apa zsarnoksága neki sem tesz jót, az meg főleg szíven üti, hogy nem hagyja Apa, hogy azt tegyem, amit a legszívesebben tennék.

Tovább vándorol a tekintetem. Mike, mintha csak ezt várta volna, elém áll:

- Gratulálok, Cas - mondja, egy kissé félszeg mosollyal a szája sarkában, majd megölel.

Pár másodperc telik el, mire rádöbbenek, hogy viszonoznom kellene. Bányadtan ölelem meg.

- Helyes... Nagyon helyes - töri meg a csendet Apám, mire eltávolodunk egymástól legidősebb bátyámmal - Nagyon örülök neki, fiam - feláll a kanapéról, majd a jobb kezét nyújtja.

Félve utánozom a mozdulatát. Erősen szorítom meg  a kezét. A következő pillanatban már megölel.

Frusztráltan érzem magam: zavarónak találom ezt a reakcióját. Évek óta nem kaptam tőle egy kedves apai szót: állandóan csak a már-már kibírhatatlan szigorúsága hangjai töltötték be a szobám és lassan a családi ház minden egyes négyzetméterét. És most, felnőttkorúságom kezdetén kezd el közeledni hozzám... Annak ellenére, hogy nyugtalannak érzem magam ilyen közel hozzá, de jól eső érzés tölt el, hogy legalább kaptam valamit  a "szerető" Apámból...
Mint egy élőhalott, fásultan ölelem meg a többieket is, megköszönve a dicsérő szavaikat...